2025.03.19. 13:50
Ez már tényleg kabaré! Szétlopták a síneket Nógrádban, keményen odacsapott a MÁV
A napokban a Nógrádszakál és Ipolytarnóc közti vasúti vonalszakaszról ismeretlen tettesek eltulajdonítottak a vasúti pálya tartozékából több ezer különféle sínlekötő eszközöket. A MÁV feljelentést tett a lopás miatt.
A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának tájékoztatása szerint március 14-én a Nógrádszakál és Ipolytarnóc közti vonalszakaszról ismeretlen tettesek eltulajdonítottak a vasúti pálya tartozékából különféle sínlekötő eszközöket, összesen 1568 darab vaslemezt, illetve 4691 darab sínrögzítő csavart. Az előzetes becslés szerint az okozott kár 700 ezer forint. A lopást a helyszínre érkező vasutas fedezte fel. Hozzátették, a vonalon 2023. augusztus elsejétől buszokkal szállítják az utasokat, így a helyi vasúti személyszállítást nem érintette az eset.

Forrás: Police.hu
Feljelentést tett a MÁV
„A MÁV feljelentést tett ismeretlen tettes, tettesek ellen, vasúti tárgyak, berendezések eltulajdonításának gyanúja miatt” – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik közleményükben azt írták: „a főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az esettel kapcsolatban közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás érdekeire való tekintettel, az üggyel kapcsolatban további információt kiadni jelenleg nem áll módunkban.”

Forrás: Police.hu
Szemtanúkat keresnek a rendőrök
A rendőrség ugyanakkor kiadott ma reggel egy közleményt az esettel összefüggésben:
„A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat 12000/95/2025. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen, aki 2025. február 12. és március 14. között a Litkét Ipolytarnóccal összekötő vasúti pályatestből – mintegy 2,5 km hosszan – összesen 4691 darab, úgynevezett „H” csavart és a sínek talpfájából 1568 lemezalátétet kiszerelt és ellopott. Cselekményével a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette, és olyan súlyosan megrongálta a sínpárt, hogy az a közlekedésre alkalmatlanná vált” – írják.
„Kérjük, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Salgótarjáni Alosztályán (Salgótarján, Kossuth út 5.) személyesen. Bejelentést tehetnek telefonon a 06-32-411-255-ös hívószámon, az ingyenesen hívható 06-80-810-107-es Telefontanú zöldszámán, továbbá a 112-es központi segélyhívón”– fogalmaz a rendőrség.
Néhány héttel ezelőtt szintén tolvajok okoztak kárt a MÁV-nak
Mint arról beszámoltunk, néhány héttel ezelőtt az Aszód-Balassagyarmat vonal balassagyarmati, a Patvarci úti átjárójában a fénysorompó üzemzavart jelzett, mert két vonatérzékelő pontnál ismeretlen tettesek eltulajdonítottak mintegy 50 méternyi tengelyszámláló kábelt. Az okozott kár meghaladta az egymillió forintot. Az üggyel kapcsolatban a Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványára a bíróság elrendelte egy 66 éves férfi letartóztatását.