2025.03.18. 06:50
Ez minden szülő rémálma! Alig merik iskolába engedni a nógrádi gyermekeket – videóval
A közösségi oldalon kelt szárnyra az a hír a napokban, miszerint Zagyvapálfalván a helyi általános iskolánál bizonyos emberek csipsszel és csokoládéval próbáltak magukhoz édesgetni gyerekeket. A fiatalokat érintő felháborító tettről most az iskola környékén kérdeztük meg a szülőket, és az ott lakókat.
„A gyermekem azzal az információval jött haza, hogy az iskola környékén ismeretlen emberek gyerekeket csalogattak csipsszel és csokival. Ezt több tanár is megerősítette. Feltehetően emberkereskedők lehetnek” – mint arról már korábban is beszámoltunk, ezt írta ki a Facebook-oldalára a zagyvapálfalvai Arany János Általános Iskola környékén történt esetről az egyik megrémült szülő.

Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool
Emberkereskedők a zagyvapálfalvai iskola közelében?
Mint arról már korábbi cikkünkben írtunk, az eseményeket a városrész önkormányzati képviselője, Klajban János is megerősítette. – A gyerekek sajnos csak egy nappal később szóltak a történtekről az iskola igazgatójának, aki azonnal értesítette a rendőröket. Az üggyel kapcsolatban felhívtam a városi kapitány urat, aki biztosított arról hogy fokozott rendőri jelenlét lesz az iskola környékén – hangsúlyozta közösségi oldalán Klajban János.
A történtek hatására ellátogattunk Zagyvapálfalvára, az Arany János Általános Iskolához, ahol délután 4 órakor épp a szülők érkeztek gyermekeikért.
Bangó Boglárkának mindkét 8 éves kislánya abba az iskolába jár, ahol a gyerekeket megpróbálták elcsalogatni.
– Amikor kiderült ez a szörnyűség, másnap nem is hoztam a lányokat iskolába, nagyon megijedtem, mert nekem az unokatestvérem 12 évvel ezelőtt eltűnt. Mindig hozom-viszem őket, megvárom amíg bemennek az iskola épületébe, csak aztán megyek el, és az utcán a kezüket is mindig fogom. Természetesen nagyon aggódom értük, állandó rendőri jelenlétnek kellene az iskolánál lennie, és térfigyelő kameráknak is – mondta el az aggódó szülő.
Győri Vivien 7 éves, első osztályos kislányáért jött az iskolához, és elárulta, hogy nagyon megviselték őt az elmúlt napok történései.
– Iszonyatosan féltem a kislányomat, és a többi gyereket is, el se akarom hinni, hogy ilyen megtörténhet. Úgy hallottam, hogy hátul az iskola udvarán van egy hibás kerítésrész, ahol elképzelhető, hogy bárki bemehet, így szeretnénk, ha a kerítés kijavításával biztonságosabbá tennék a sulit – emelte ki Győri Vivien, aki azt is hozzátette, hogy a mostanában szerveződött helyi önkéntes csapatnak is sokat köszönhetnek.
Önkéntes csapat segít
A kialakult helyzet miatt a bűnözőknek és a drogosoknak hadat üzenő Zagyvapálfalván most szerveződött önkéntes csapat, Hranek Krisztián vezetésével az elmúlt napokban a helyszínen tartózkodott – méghozzá reggel fél 7 és délután 4 óra között –, ezzel biztonságosabbá téve a környéket.
Főként amiatt alakult meg a csapatunk, hogy a gyermekeinket megvédjük, és nagyobb biztonság legyen Zagyvapálfalva környékén. Amint értesültünk a „csalogatók” felbukkanásáról, nem volt kérdés, hogy segítünk. Nagy örömömre szolgál, hogy sok szülő is csatlakozott hozzánk. Az Arany János Általános Iskola mellett a napokban a város több oktatási intézményéhez is ellátogattunk. Amíg szükség van ránk, addig mi mindig ott leszünk
– hangsúlyozta Hranek Krisztián, aki azt is elárulta, hogy azt javasolták a zagyvapálfalvai iskola igazgatójának, hogy a tanulókat az udvaron ne engedjék a kerítés közelébe.