Látszani, vagy nem látszani Nógrádban: az itt a kérdés...

Hét elején olvastam arról, hogy halálos gázolás történt Szombathely közelében, ahol egy sötétben, sötét ruhában gyalogló nőt ütöttek el. Elképzelni sem merem, hogy hány, ehhez hasonló eset fordulhat elő nap mint nap, akár szűkebb hazánk közútjainkon is, amelyeknek a vége csak a szerencsének köszönhetően nem lesz ennyire tragikus. 

Az egyik nap későn végeztem, így a párom eljött értem autóval, hogy ne tömegközlekedéssel kelljen hazavergődnöm. Habár érezhetően egyre tovább van világos, azért még mindig viszonylag korán nyugovóra tér a nap. Mi is sötétedés után indultunk hazafelé, és már majdnem otthon voltunk, amikor hirtelen, kis híján megfagyott bennem a vér.

„Hajszál” híján gázolás

Ahogy haladtunk az úton, a köztéri világítás derengő fényében egyszer csak feltűnt egy alak az út szélen… alig pár méterre előttünk. Sötét ruhájában a sziluettje csak akkor kezdett körvonalazódni, amikor szinte már mellé értünk. Lényegében annak köszönhető, hogy nem történt tragédia, hogy az illető valóban csak az út mellett sétált, nem pedig rajta! Ha csupán két lépéssel beljebb gyalogol az aszfalton, már könnyen megeshetett volna, hogy elsodorjuk, mivel kicsit távolabbról még csak észre se vettük volna, hogy egyáltalán ő is ott van. A legrémisztőbb pedig az egészben az, hogy az eset nem egyedi.

Nem egy életbiztosítás

Velem is megesik természetesen, főleg a téli, kora tavaszi időszakban, hogy sötétedés után kell hazagyalogolnom – járda híján – az út szélén. A táskám állandó tartalma között azonban mindig ott van néhány láthatósági karszalag, amelyek közül a karomra, és a táskáimra is teszek a biztonság kedvéért. Úgy gondolom, hogy gyalogosként nekem is felelősségem van abban, hogy rossz látási viszonyok között is látszódjak, és a sofőrök már biztonságos távolságból lássanak. Mert az biztos, hogy a sötétben, sötét ruhában közlekedni nem egy életbiztosítás! Tehát ha teátrális szeretnék lenni csak ennyit mondanék: „Látszani, vagy nem látszani: az itt a kérdés...”