Nool.hu videó

2025.03.23. 06:50

Különlegességek kavalkádja várt mindenkit az első szécsényi kézműves vásáron – fotókkal, videóval

Idén első alkalommal rendeztek kézműves vásárt és piacot a szécsényi FeteKertben. A résztvevők a Máltai Manufaktúra, valamint a térség termelőinek és kézműveseinek a termékei közül válogathattak szombat délután az egykori bíróság épületénél és annak udvarán. A FeteKert Szécsény közösségi programokkal is kedveskedett a látogatóknak.

Garamvölgyi Andrea, a FeteKert Szécsény vezetője elmondta, tavaly két alkalommal, novemberben és decemberben rendeztek kézműves vásárt és piacot. A téli szünetet követően idén ez volt az első alkalom, ahol a Máltai Manufaktúra, valamint a térség kézműveseinek és termelőinek a termékei közül válogathattak az érdeklődők. Többek között hagymás tulipán, zöldség és gyümölcs alapú termékek, sajtok és füstölt áruk, termelői méz, levendulás, illetve tavaszi dekorációs termékek, kézműves ajándékok, gyertya és kerámia különlegességek, valamint a szécsényi Házi Bolt kínálatával is készültek a szervezők. A szécsényi FeteKert piacán a Felzárkózó települések programjában résztvevő Mátraverebély, Nagybárkány és Sóshartyán is képviseltette magát. 

A szécsényi FeteKertben első alkalommal tartottak kézműves vásárt és piacot
A szécsényi FeteKertben első alkalommal tartottak kézműves vásárt és piacot
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

A vásár is állandó része lesz a szécsényi FeteKert programjainak 

A kézműves vásárra és piacra a délután során folyamatosan érkeztek az érdeklődők, azonban az eső miatt végül idő előtt be kellett fejezni a programot. Azonban, nincs ok aggodalomra, ugyanis a piac hamarosan folytatódik. 

– A terveink szerint a következő időszakban a vásár folytatódni fog. Április 26-án a II. Palócföldi Tacskó Találkozóhoz, május 24-én a gyermeknaphoz, valamint június 21-én a Múzeumok Éjszakája programhoz csatlakozva tartunk kézműves vásárt és piacot, azaz minden hónap harmadik szombatján 14 és 17 óra között váruk mindenkit a szécsényi FeteKertben – mondta Garamvölgyi Andrea. Hozzátéve, a Felzárkózó települések program tavaly megnyílt közösségi terében a kiállítások és a kulturális programok mellett a kézműves vásár és piac is állandó része lesz a programoknak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában