2025.03.23. 12:10
Példaértékű örökséget hagyott hátra a nógrádi vadászpilóta – itt őrzik tovább az emlékét
A 80 évvel ezelőtt hősi halált halt Málnássy Ferenc repülőhadnagy tiszteletére Balassagyarmat és HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum még 2008-ban helyezett ki emléktáblát a városban, amely akkor a magántulajdonban lévő rossz állapotú szülőház helyett az Áninger ház falán kapott helyett. A Buday-Plichta-villát időközben a tulajdonosa felújította, így szombaton végre méltó helyére kerülhetett a repülőhadnagy emlékét őrző emléktábla.

Az emléktáblát Csach Gábor polgármester és Molnár Tibor alezredes leplezte le új helyén
Forrás: Nool.hu
Fotó: Lászlók Judit
Az emléktábla újraavató ünnepségét Balassagyarmaton, a Bajcsy-Zsilinszky út 11. szám alatti ingatlannál, Málnássy Ferenc szülőházánál tartották meg. Az eseményen elsőként Csach Gábor, a város polgármestere mondott beszédet. Ebben kiemelte, 2008-ban Gere József helytörténésznek, Medvácz Lajos akkori polgármesternek, és a hozzátartozóknak köszönhetően már elhelyezték az emléktáblát az önkormányzati tulajdonú Áninger ház falán. Ugyanis akkor Málnássy Ferenc szülőháza rendkívül rossz állapotban volt, ahová méltatlan lett volna elhelyezni az emléktáblát. A Buday-Plichta-villát – amelyet Málnássy Ferenc családja bérelt és itt született a repülőhadnagy is – tulajdonosa időközben felújította. Továbbá az önkormányzat kérésére átalakította az épület kerítését is, így az emléktábla végre átkerülhetett a méltó helyére, a szülőházhoz.

Fotó: Lászlók Judit / Forrás: Nool.hu
Málnássy Ferenc örökre beírta nevét a katonai repülés történetébe
Ezt követően Molnár Tibor alezredes, a Gripen harcászati repülőszázad parancsnoka osztotta meg a gondolatait a jelenlévőkkel.
– Kivételes nap ez a mai, hiszen egy olyan ember emléke előtt adózunk tisztelettel, aki bajtársaival a magyar repüléstörténet alapköveit rakta le az utókor számára, örökre beleírva nevét a katonai repülés történetébe. A legkevesebb, amit tehetünk, hogy fejet hajtunk e kiváló ember nagysága előtt. Azért vagyunk itt, hogy ünnepélyes keretek között újra felavassunk egy emléktáblát, amely immár méltó helyen őrzi majd vitéz Málnássy Ferenc, Magyar Királyi Repülő Főhadnagy, a 101. Puma Vadászosztály egykori pilótájának emlékét, ezzel lehetővé téve, hogy szellemisége tovább éljen – mondta Molnár Tibor.
Ki volt Málnássy Ferenc?
Röviden összegezte a második világháború egyik ász pilótájának életútját. Mint mondta, Málnássy Ferenc 1923. augusztus 26-án született Balassagyarmaton. Elemi iskoláit Balassagyarmaton végezte, majd átkerült Sopronba, ahol katonai iskolában érettségizett. Repülő alapkiképzését a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap győri kereténél kapta 1941-ben. 1943. augusztus 20-án avatták hadnaggyá Kassán. Avatás után a 2/2. vadászrepülő századhoz került Kolozsvárra. Századával 1944. június 7-én érkezett a keleti frontra. Haláláig ebben a később kétszer is átszámozott (102/2. majd 101/8.) században szolgált. Légi győzelmei szépen gyarapodtak. 1945. március 22-én 3 pilótatársával a század Fw 58-as futárgépével indult Kenyeriból Veszprémbe, hogy elhozzák onnan a még repülőképes gépeket. Nem sokkal felszállás után amerikai P-38 Lightningok támadták meg a Weihét és az egyik pillanatok alatt lelőtte. A Lightning első sorozata Málnássyt találta el a fején, aki azonnal életét vesztette. Málnássy Ferenc körülbelül 75 bevetést repült és 12 igazolt győzelmet aratott. 1945. március 23-án temették el Kenyeriben, ma is ott nyugszik.
– Az emléktábla Simon István kőfaragómester munkáját és tehetségét dicséri. Ezt az alkotást a legjobb szándék motiválta és sokak áldozatos munkája és támogatása által jöhetett létre. Köszönettel tartozunk a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak, Balassagyarmat önkormányzatának, és mindenkinek, aki ezt szívügyének tekintette és létrejöttében bármilyen formában közreműködött. Ezen emléktábla fontossága és üzenete kétségbevonhatatlan – mondta Molnár Tibor alezredes. Hozzáfűzte, Málnássy Ferenc főhadnagy élete, hivatástudata és bátorsága utat mutat és erőt ad nekik ahhoz, hogy ott folytassák, ahol ő abbahagyni kényszerült, és ugyanolyan kitartással és elhivatottsággal szolgálják hazánkat, mint egykor ő tette.
A repülőhadnagy tiszteletére állított emléktábla méltó helyére került
Végül Fábri István előadóművész 12 igazolt légi győzelmeit felsorolva méltatta Málnássy Ferencet, aki a második világháború kilencedik legeredményesebb magyar vadászpilótája lett. A beszédeket követően leleplezték az emléktáblát, immár új méltó helyén, ahol a résztvevők elhelyezték a megemlékezés virágait is. Az eseményen közreműködött Fábry István előadóművész, a 16-os Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület.