2025.03.20. 06:50
Brutális hajtóvadászat a dílerek ellen Nógrádban – háromszáz kiló drog került kézre
Háromszáz kilogramm kábítószert foglalt le a rendőrség az elmúlt két hétben. A kormányzat által a droggal szemben meghirdetett zéró tolerancia eredményes és indokolt volt. Nógrádban is sorra buknak le a dílerek.
„Indokolt és eredményes volt a koncentrált akciósorozat a kábítószer-bűnözőkkel szemben” idézte Horváth László szavait a Tények.hu. A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a rendőrséggel közösen tartott sajtótájékoztatóján szerdán beszámolt a drog ellen indított hajtóvadászat eddigi eredményeiről.

Forrás: Police.hu
Folytatódik a drog elleni hajtóvadászat
– A határozott fellépésnek köszönhetően a dílerek is visszahúzódtak, vagyis ritkábban és kisebb mennyiséget terjesztenek, aminek következtében szintén csökkent a forgalomba kerülő drog mennyisége – tette hozzá.
Mint mondta, március elseje óta, mintegy 3500 rendőr bevonásával, közel ezer helyszínen tartottak koncentrált ellenőrzést és ezek nyomán mintegy ezer eljárás indult drogterjesztők, illetve fogyasztók ellen. Ugyanakkor a kormányzati kezdeményezés következtében az elmúlt hetekben megmozdult a társadalom is és számos bejelentés érkezett a rendőrséghez.
– A hajtóvadászat folytatódik. Az akciókkal párhuzamosan pedig néhány hét múlva az Országgyűlés elé kerül az a törvénycsomag, ami hozzásegíti a rendőrséget, hogy még gyorsabban és hatékonyabban tudjon fellépni a drogbűnözés ellen – fogalmazott Horváth László.
Nógrádban is sorra buknak le a dílerek
Elképesztő harcot vívnak Nógrádban is a rendőrök a kábítószer-bűnözés ellen. A napokban több akciót is tartottak, legutóbb Salgótarjánban és Érsekvadkerten csaptak le – utóbbi helyszínen még egy fegyver is előkerült a házkutatás során.
Jelentős csapást mért a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a salgótarjáni dílerekre is. Két nőt és egy férfit vettek őrizetbe, akik több száz alkalommal adtak el vevőiknek új pszichoaktív anyagot.
Egyre több civil küzd a bűnözés ellen
Amint arról korábban beszámoltunk vármegyénkben egyre több civil kezdeményezés szerveződik a bűnözéssel szemben. Az újjáalakult bátonyterenyei polgárőrség is zászlajára tűzte a drogterjesztők elleni küzdelmet. Hasonlóan tesznek a salgótarjáni Gyár Acél tagjai is. A közelmúltban pedig szintén a nógrádi vármegyeszékhelyen, Zagyvapálfalván elégelték meg a helyiek a tarthatatlan állapotot, miután egy 12 éves kisfiú lett rosszul az utcán a füsttől.