Állati Jó Vasárnap

2025.03.16. 13:57

Hát ez állati! Hatalmas érdeklődés övezte az év első, megújult vásárját Salgótarjánban – fotókkal, videóval

Elérkezett a várva várt nap! Az Állati Jó Vasárnap keretében a Salgótarjáni Vásárcsarnok és Piac területe idén először telt meg színes programokkal, valamint állatkákkal, és árusokkal.

A hideg hónapokat magunk mögött hagyva beköszöntött a tavasz. Mindez pedig egyet jelent azzal, hogy újraindult a már hagyományos, nagy múltú Állati Jó Vasárnap programsorozat a Salgótarjáni Vásárcsarnok és Piac területén. Az év első, vasárnapi programjára rengetegen kilátogattak.

Az év első Állati Jó Vasárnapja rengeteg érdeklődőt vonzott
Az év első Állati Jó Vasárnapja rengeteg érdeklődőt vonzott
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Bővült az Állati Jó Vasárnap kínálata a salgótarjáni piacon

A reggel 6 és 12 óra között zajló salgótarjáni állatvásárt használt árucikk piac, valamint változatos, szórakoztató gyermekprogramok hada is színesítette. Így a szervezők a kicsiket ugrálóvárral, továbbá ingyenes lovagoltatással is várták. 

A látogatók kérésének eleget téve a Vásárcsarnok megnyitásával bővítettük a programot, így a szokásos vásári hangulat mellett bevásárlási lehetőséget is biztosítottunk, sőt igazán finom piaci pecsenyét is falatozhattak nálunk az érdeklődők 

 – emelte ki Klement Barbara, a Salgótarjáni Vásárcsarnok és Piac marketingmenedzsere. 

Így változik az állatvásár a salgótarjáni piacon

Ahogy arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk, tavaly novemberben, a Magyar Közlönyben megjelent egy jogszabályváltozás, aminek értelmében az állatvásárokon tilos kutyát, házi macskát, valamint madarak vadon befogott egyedét forgalmazni. Ez természetesen az Állati Jó Vasárnapokat is érintette. 

Klement Barbara, a Salgótarjáni Vásárcsarnok és Piac marketingmenedzsere azt is elárulta, hogy a haszonállatok, hobbi- és díszállatok mellett olyan háziállatokkal találkozhatnak az érdeklődők a vásáron, amelyek árusítását nem tiltja a kormányrendelet. Így például a törpenyulak eladása és megvásárlása továbbra is engedélyezett az Állati Jó Vasárnapokon, ugyanakkor a salgótarjáni vásáron vadászgörényt és sertést sem árusíthatnak.

Ezeket a dátumokat kell a naptárba bevésni

Az idei első, március 16-i Állati Jó Vasárnap után még további hét alkalmat rendeznek. Íme az idei dátumok: 

  • Április 13.
  • Május 18.
  • Június 15.
  • Július 20.
  • Augusztus 17.
  • Szeptember 21.
  • Október 19.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában