2025.02.06. 17:30
Kiderült, mekkora vagyona van a nógrádi képviselőknek
Az előírásoknak megfelelően Balla Mihály (Fidesz-KDNP), Becsó Zsolt (Fidesz-KDNP), Berki Sándor (korábban Párbeszéd) és Dócs Dávid (Mi Hazánk) is kitöltötte, majd leadta vagyonnyilatkozatát a napokban. Az országgyűlési képviselők dokumentumai már nyilvánosan elérhetőek, így mi is megnéztük a vagyonnyilatkozatokat.
Európa legszigorúbb szabályozása szerint adtak számot a magyar politikusok, hogyan is gyarapodott a vagyonuk 2024-ben. A vagyonnyilatkozatról szóló törvény az országgyűlési képviselők és nemzetiségi szószólók mellett számos köztisztségviselőre is vonatkozik – írta meg az Origo. A közéleti portál mások mellett Orbán Viktor, Kövér László, Kocsis Máté, Sulyok Tamás, Gyurcsány Ferenc, Kálmán Olga és Hadházy Ákos képviselők vagyonnyilatkozatának főbb számait is ismertette. A téma kapcsán mi is fellapoztuk az Országgyűlés weboldalát, a Parlament.hu-t, hogy megnézzük, miként alakult választott képviselőink vagyoni helyzete a tavalyi évben.

Forrás: MTI
Becsó Zsolt (Fidesz-KDNP) vagyonnyilatkozata
Becsó Zsolt országgyűlési képviselő kilenc ingatlanról adott számot: salgótarjáni garázs (18 négyzetméter), pásztói lakóingatlanok (454 és 29 négyzetméter), pásztói üdülő (945 négyzetméter), salgótarjáni lakóház (95 négyzetméter), révfülöpi üdülő (527 négyzetméter), budapesti lakóház (93 négyzetméter), beépítetlen terület Pásztón (814 négyzetméter), szőlőterületek Pásztón (1308, 2523 és 4736 négyzetméter).
Nagy értékű ingóságról – gépjárműről, motorkerékpárról, vízi vagy légi járműről, és védett műalkotásról, gyűjteményről – nem számolt be vagyonnyilatkozatában. Értékpapírban elhelyezett megtakarítása 91 millió forint, részvényben 1,7 millió forint, takarékbetétben pedig 14,3 millió és 1,5 millió forint. Magánszemélyekkel szembeni, pénzbeli tartozása 12 millió forint.
Balla Mihály (Fidesz-KDNP) vagyonnyilatkozata
Balla Mihály országgyűlési képviselőnek van egy 1460 négyzetméteres érsekvadkerti ingatlana, amelyhez tartozik egy 126 négyzetméteres családi ház, egy 24 négyzetméteres garázs, illetve kert. Autója egy 2018-as Ford Kuga, amelyet öt éve vásárolt. Mint arról beszámolt a nyilatkozatban, van egy baleset- és életbiztosítása 3,5 millió forint, valamint egy nyugdíjbiztosítása 3,7 millió forint értékben. Emellett takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 29, 8 millió forint. Egyéb nagy értékű ingósága, befektetése, tartozása és fennálló foglalkozása nincsen.
Berki Sándor (független, korábban Párbeszéd) vagyonnyilatkozata
Berki Sándor – aki a Párbeszéd képviselőjeként, az ellenzéki összefogás listás helyéről jutott be a parlamentbe – tavaly tavasszal jelentette be, hogy szakít a pártjával és független országgyűlési képviselőként folytatja a munkát. Vagyonnyilatkozata szerint van egy 62 négyzetméteres salgótarjáni lakóháza, egy 2017-es Volkswagen Golf személygépkocsija és egy 2023-as SsangYong Korado tehergépjárműve. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítása (Magyar Állampapír) 3 millió forint.
Dócs Dávid (Mi Hazánk) vagyonnyilatkozata
Dócs Dávid néhány hete már nem a Mi Hazánk nógrádi szervezetének vezetője, azonban az országos politikában és – vagyonnyilatkozata szerint – az agráriumban is igen aktív. A nógrádi képviselők közül az ő bevallása a leghosszabb (36 oldal), abban ugyanis nem kevesebb, mint 54 ingatlanról számolt be. Egy 442 négyzetméteres szügyi lakóházat kivéve ezek mindegyike Cserháthaláp településen található, ahol korábban polgármesterként is ténykedett, illetve gazdálkodóként is dolgozik. Az ingatlanok között több lakóház, erdő, szántó, legelő és fás terület szerepel, amelyek alapterülete meghaladja a tízezer négyzetmétert.
Nyolc személygépkocsi, illetve tehergépkocsi van a birtokában, ezek közül tavalyi dátummal egy Tata Telcoline, egy Robur és egy Škoda Superb szerepel. Egyéb nagy értékű ingóságként jelzett egy Saxonia vetőgépet, egy MTZ erőgépet, két Agrimaster szárzúzót, egy pótkocsit és egy Keeway Masiff quadot. Készpénzes megtakarításként 5 millió forintot jelzett vagyonnyilatkozatában. Más vagyontárgyként beszámolt kézi- és mezőgazdasági munkagépekről és hat lóról is. Hitelintézettel szembeni tartozása 40 millió forint, magánszemélyekkel szembeni tartozása 29 millió forint. A Dócs Családi Gazdaság vezetőjeként és őstermelőként is van bevétele.