Programajánló

2025.02.20. 17:54

Mulatságok kifulladásig: programokkal teli, színes hétvégére készülhetünk Nógrádban

A mínuszok ellenére is dübörög a farsangi szezon szűkebb hazánkban. Az előttünk álló hétvégén programok valóságos kavalkádja csábítja kiruccanásra az érdeklődőket.

Hagyományos disznóvágás ételkülönlegességgel fűszerezve, télűzés a tradíciók szerint, több vásári forgatag és táncház, vagy épp jelmezes felvonulás és főzőverseny is szerepel az előttünk álló hétvégén kínálkozó programok között. Összegyűjtöttük a kínálatot.

programok, vásár, koncert, főzőverseny, télűzés
Programok sokaságát kínálja a farsangi szezon ezen a hétvégén Nógrádban, több településen azonban már űzik a telet és égetik a kiszebábot
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu Archívum/Illusztráció

Programok várják a gyerekeket és a felnőtteket is a szécsényi táncházban

A Palóc Néptáncegyüttes farsangi gyermek és felnőtt táncházat rendez február 21-én, pénteken a szécsényi városi művelődési központban. Ahogy arról beszámoltunk, a szervezők több programmal is kedveskednek az érdeklődőknek, így például 17 órától a kicsik a tánc mellett Izolda Népi Játékai közreműködésével kézműves foglalkozáson is részt vehetnek. A felnőttek 19 órától Magyarózdi táncokat tanulhatnak Paluch Norberttől és Kurucz Boglárkától. Az ingyenes esemény végül 20 órától a felnőtteknek szóló táncházzal zárul, a program ideje alatt a ritmusról a Folt Zenekar gondoskodik majd.

Tánc, zene, limbó és fánkevés folyik jótékony céllal Márkházán

Jótékonysági farsangi bálon vigadhat február 22-én, szombaton Márkháza apraja-nagyja. A mulatságnak a helyi kultúrház ad majd otthont 18 órától. A szervezők díjazzák majd a legkreatívabb gyermek és felnőtt jelmezt, emellett limbó és fánkevőversennyel, továbbá zsákbamacskával készülnek színesíteni a programot, amelynek elmaradhatatlan része lesz természetesen a zene és a tánc. Az eseményen hirdetik ki a gyermekek számára korábban meghirdetett rajzverseny eredményeit is. A farsangi bálon befolyt összeget a kicsik nyári programjainak megszervezésére fordítják.

Különlegességet is készítenek az „újratöltött” disznóvágás során Szendehelyen

Szendehelyen „újratöltik” a disznóvágás hagyományát február 22-én, szombaton a helyi művelődési ház udvarán. A rendezvény reggel 7 órakor indul a disznó szemléjével, majd a saccolóversennyel és a fogópálinkával folytatódik, illetve szintén ekkor kezdődik a disznók feldolgozása. A napot szórakoztató programok is színesítik, sőt! A résztvevők a "Schlochta pri" nevű sváb ételkülönlegességet is elkészítik. A részletes programokat az alábbi cikkben gyűjtöttük össze.

Tánccipőre cserélik a lovaglócsizmát a lovasok Bátonyterenyén

Ismét megcsillogtathatják a nógrádi lovasok tánctudásukat február 22-én, szombaton a Szekér Fogadóban. Az V. Nógrád Vármegyei Lovasbál 18 órakor nyitja meg kapuit a vendégek előtt, majd fél órával később a köszöntők elhangzása után több kategóriában díjakkal ismerik el szűkebb hazánk legeredményesebb lovasait. Ezt követően a vacsorát 19 órakor szolgálják fel, majd 21 órakor egy vendégfellépő gondoskodik a jó hangulatról. A tombola 22 óra 30 perctől okoz majd izgalmas perceket a megjelenteknek. A hajnalig tartó jó hangulatról az Origo-M tánczenekar gondoskodik majd az esemény során.

Így adják ki a tél útját Herencsényben

A hagyományokat követve űzik el a telet február 22-én, szombaton 14 órától Herencsényben, a focipályán. A program során várhatóan különböző zajkeltő eszközök – kolomp, duda – hangja kíséretében égetik majd el a kiszebábot.

Vígan szól majd a nóta a salgótarjáni Táncházban

Folytatódik a Nógrád Táncegyüttes nótaest programsorozata. A tizedik alkalommal megrendezett ingyenes esemény február 22-én, 18 órakor rajtol el a salgótarjáni Táncházban. Egy-egy összejövetel alkalmával egy-egy tájegység énekes hagyományával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A tizedik „Nótaest, mert víg a dalom” esemény alkalmával Kacsó Hanga Borbála és Berecz István vezetésével, illetve a Dűvő Zenekar kíséretében a résztvevők több tájegység népdalait is énekelhetik. Ilyen tájegység lesz például: 

  • Kalotaszeg,
  • Ördöngösfüzes, 
  • Szék, 
  • Szatmár, és 
  • Gömör.

A gólyafiókák felnevelését segíthetik az érdeklődők

Folytatva a hagyományt, ismét a fészekalap készítésre invitálják a természetbarátokat Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrádi Tájegységében. A programnak idén is a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont ad otthont, ahol február 22-én 10 és 14 óra között várják azokat, akik a részvételükkel és ilyen formán aktív közreműködésükkel szeretnék támogatni a gólyafiókák sikeres felnevelését.

Megéri jelmezben menni a diszkóba Vizsláson

Farsangi diszkón bulizhatnak a mulatni vágyók Vizsláson, a művelődési házban szombaton 20 órától. Az este során DJ Brunczi gondoskodik majd a jó hangulatról, a jelmezben érkezettek ajándékot kapnak.

Vidám jelmezesek lepik el Nógrádsipeket

Farsangi télűző felvonulás és főzőverseny színesíti a hétvégét Nógrádsipeken. Az esemény szintén február 22-én, szombaton 10 órakor kezdődik a megnyitóval, valamint ekkor rajtolhat el a főzőverseny is. Egy órával később Molitórisz Dániel, a Dyer zenekar énekese akusztikus produkcióval kedveskedik a megjelenteknek. A felvonulás jelmezes résztvevői déltől gyülekezhetnek, majd fél órával később útnak indul a menet. Ahogy megírtuk, a felvonulás után a helyi óvodások műsorával, a kiszebáb elégetésével, a V.P.M. Táncegyesület produkciójával, valamint a Szécsényi Népdalkör előadásával folytatódik a program, emellett Nógrádsipeki Vadrózsa Hagyományőrző Egyesület is műsorral készül a közönségnek. A főzőverseny eredményeire 15 órakor derül fény, a sikert elérő csapatokat díjakkal ismerik el. A rendezvényt retro utcabál zárja, amely során a jó hangulatról Tailor Bence gondoskodik.

Színes kulturális műsor és vásár űzi el a telet Balassagyarmaton

Télűző Hazai Vásárt rendeznek február 22-én, szombaton Balassagyarmaton, a Vármegyeháza előtti Civitas Fortissima téren. Az egész napos esemény 8 órakor kezdődik a megnyitóval. A vásári forgatagot színes kulturális műsor színesíti, így például Vesztergám Miklós tárogató művész nótáit hallhatja a közönség, de a megjelentek megismerhetik a palóc viseletet Bodor Evelin Anna segítségével, valamint megtekinthetik Konrád Viktor népi hangszerkészítő bemutatóját. Mindemellett az egybegyűltek meghallgathatják 13 óra 45 perctől Szatmári Orsi eMeRTon-díjas énekesnő előadását. A határon túlról érkező Ipolybalogi Bukréta Hagyományőrző Csoport tagjai 15 óra 20 perctől bemutatják a kiszehajtást, végül a program 16 órakor Ősi Láz koncerttel zárul.

Kézműves és termelői portékáké lesz a főszerep Diósjenőn

Standok lepik majd el február 22-én, szombaton a diósjenői piacteret. A szervezők célja, hogy a községben sok helyi és környékbeli ember összefogásával beindítsanak egy kézműves és termelői piacot. A program során a látogatók 9 és 13 óra között tölthetik meg kosaraikat és vászonszatyraikat a kézműves portékákkal és a friss termelői finomságokkal.

Összefogással szépül tovább Nógrád vára

A Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány és Nógrád Község Önkormányzata ismét közösségi munkát szervez. Február 22-én, szombaton 9 órakor találkoznak majd a megmozduláshoz csatlakozni kívánó önkéntesek a várparkolóban azért, hogy összefogásuk nyomán még szebbé, rendezettebbé tegyék Nógrád várának feljáróját.

Borok, sütemények és torták versenyeznek Szandán az elsőségért

Hagyományos Bor- és Süteményverseny ízesíti majd a szombatot Szanda településen. A 15 órakor kezdődő programnak a község művelődési háza ad majd otthont. Ahogy arról már beszámoltunk, a borversenyre egy liter saját termésű szőlőből vagy vásárolt szőlőből készült fehér vagy vörös borral lehet nevezni, míg a süteményversenyre egy tálca sós vagy édes süteménnyel, továbbá egy egész torta leadásával lehet ugyanezt megtenni szombaton 14 óra 45 percig. Az eredményhirdetés és a díjak átadása után a jól megérdemelt mulatságé lesz a főszerep, amelyhez a jó hangulatot Grenyó János szolgáltatja majd.

Bujákra is eljut a rimóci színtársulat nemrég bemutatott darabja

Színházi élménnyel gazdagodhatnak az érdeklődők február 23-án, vasárnap Bujákon. A kultúra szerelmesei 15 órától a Glatz Oszkár Művelődési Házban – a Pajtaszínház projekt keretében – tekinthetik a „Volt egyszer egy életem” című színdarabot a rimóci Kurázsdombi Társulat előadásában. A művet Kaluzsa Mónika írta, a szóban forgó színpadi adaptációt Máté Krisztián, a Zenthe Ferenc Színház színművésze rendezte. Az előadás során közreműködik a rimóci Folklór Manufaktúra. A színdarab ősbemutatóját a közelmúltban rendezték meg Rimócon, amelyről itt írtunk bővebben:

Mese és kézművesség vár mindenkit Szécsényben

Farsangi mesedélutánt és kézművesfoglalkozást szerveznek a FeteKert Szécsény közösségi térben február 23-án, vasárnap 15 órától. A szervezők azoknak a jelmezben érkező látogatóknak, legyenek akár gyermekek, akár felnőttek, meglepetéssel készülnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában