Búcsú Návai Anikótól

2025.02.19. 11:44

Egyszerre kedves és megható, amit a nógrádi diáktárs írt Návai Anikóról

A sztárinterjúiról ismertté vált újságíró halálhíre sokakat megrázott. Návai Anikó életének 76. évében hunyt el, Nógrádból is megható sorokkal búcsúztak tőle.

Életének 76. évében elhunyt Návai Anikó újságíró és műsorvezető, aki igen sok külföldi sztárral készített interjút – számoltunk be portálunkon a Ripost nyomán. Felidéztük, hogy Návai Anikó 2012 és 2016 között vezette a Magyar Televízió Szeretettel Hollywoodból című műsorát, majd a TV2-nél kezdett dolgozni. Az Origo.hu arról írt, hogy az ismert újságíró életének utolsó éveiben súlyos betegséggel küzdött, ugyanis agydaganatot diagnosztizáltak nála egy évvel ezelőtt.

Návai Anikó
Návai Anikó halálhíre sokakat megrázott
Forrás: HOT!

A szegedi születésű újságíró az ELTE hallgatójaként végzett, majd Miamiba, később New Yorkba költözött, és 2000-től a Golden Globe-díjakért felelős Hollywood Foreign Press Association egyetlen magyar tagja volt. Návai Anikó férjét, Skorka Györgyöt, valamint fiát, Skorka Márkot hagyta maga után.

Nógrádból is búcsúztak Návai Anikótól

Elment Návai Anikó! – így kezdte búcsúsorait Facebook-oldalán Körmendy Éva, a salgótarjáni J.L. Seagull Alapítvány szakmai vezetője. Mint írásából kiderült, nagyon megrázta őt a sztárújságíró váratlan halála, ugyanis kortalannak és halhatatlannak gondolta a fiatalkori emlékei alapján. 

Felidézte azt az időszakot, amikor az 1970-es években a József Attila Tudományegyetem (JATE) bölcsészhallgatójaként egy ideig együtt voltak kollégisták a szegedi Mórában. "Anikó inspiratív, különleges személyisége belengte a kollégium falait is, mert vele mindig történt az egyetemen vagy az életben valami különös, amit aztán mosolyogva meg is osztott a Móra napozóteraszán a vizsgaidőszakokban" – elevenítette fel a régi időket Körmendy Éva, aki mindig csodálta Návai Anikó különleges személyiségét és tehetségét. Kiemelte, hogy a közös élmények után végigkövette megjelent írásait, riportjait, közvetítéseit is. 

"Döbbenet, hogy egy ember, akit egyetemista, fiatal korodban mindent megkérdőjelező, lázadó lányként ismertél, aztán szeretettel gondolva rá láthatatlanul végigkísérted a sikereit, kudarcait, egyszercsak váratlanul nincs többé. Ég Veled, Návai Anikó!" –  búcsúzott Körmendy Éva.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában