2025.02.06. 12:34
Küzdelemre fel! – Nógrád-szerte harcolnak a méhnyakrák ellen
A napokban egy olyan tényt hallottam, amitől földbe gyökerezett a lábam: van egy olyan rákos megbetegedés, amely megelőzhető, sőt! Akár eltörölhető lenne a Föld színéről. Megdöbbentő, de a méhnyakrákra ez igaz, és csak rajtunk áll vagy bukik, hogy a kór ellen vívott csatából mi kerülünk-e ki győztesen.
A közelmúltban Európa és hazánk szerte több nap forgott a HPV és a méhnyakrák elleni harc jegyében. A küzdelem egyik élharcosa hazánkban a Mályvavirág Alapítvány. A szervezet vezetője a témához kapcsolódó salgótarjáni eseményeken is rendszeresen részt vesz, így természetesen jelen volt a napokban tartott programon is.

Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu archívum/Illusztráció
A méhnyakrák eltörölhető a Föld színéről
A szép számú érdeklődő között én is ott voltam, így hallhattam szavait, amik még több mint egy héttel később is a fülemben csengenek: „Elképesztő, hogy van egy rákbetegség, amit meg tudunk szüntetni és húsz év múlva, jó esetben már senki nem fog hallani róla, mert nem lesz ilyen, hogy méhnyakrák.” Később az is elhangzott, hogy a méhnyakrák esetében ismert a kiváltó ok, így egyfelől a védőoltás felvételével, másfelől pedig a szűrővizsgálaton való rendszeres részvétellel a fent leírt cél nem csupán „leányálom”, hanem igenis elérhető elképzelés.
Kezünkben van a „fegyver”
Egyszerűen megdöbbentett: az elhangzottak szerint lényegében csak rajtunk múlik, hogy „varázsütésre” eltűnjön egy olyan betegség a világunkból, ami csak a magyar nők között százával szedi áldozatait. A program óta folyamatosan az kavarog a fejemben, hogy ezek a lehetőségek, mint pajzsok megvédhetnek minket a méhnyakráktól, illetve a HPV okozta betegségek javától. Ergo életet menthetnek, így mindenképp érdemes élni velük! Hát harcra fel, mert ha nem tesszük, az véleményem szerint olyan, mintha a csatatéren eldobnánk a védelmünket szolgáló „fegyvert”...