2025.02.24. 19:55
Köpködés, hányás, hasmenés: ennyire bizarr is lehet a buszozás Nógrádban!
A tömegközlekedési járművek leginkább azt a célt szolgálják, hogy eljussunk A-ból B-be. Olvasóink azonban számos bizarr történetet megosztottak, amik a nógrádi buszokon történtek. Ezekből szemezgettünk!
Egy groteszk novella is kevés lenne ahhoz, ami a jelek szerint a nógrádi buszokon zajlik olykor-olykor. Facebook-oldalunkon feltettük a kérdést: „Mi volt a legbizarrabb dolog, amit a nógrádi buszokon láttál már?". Olvasóink számos meghökkentő esetet és történetet osztottak meg.

Forrás: MW / illusztráció
Bizarr történetek a nógrádi buszokról
Már korábban is írtunk arról, hogy botrány tört ki egy buszjáraton pár hónappal ezelőtt. A járaton utazó olvasónk szerint három férfi érvénytelen bérlettel szállt fel Őrhalomnál a Salgótarjánból Budapestre tartó távolsági autóbuszra. Most azonban a helyi közlekedésben felmerülő furcsa, bosszantó és meghökkentő esetek láttak napvilágot.
Facebook-oldalunkon feltett kérdésünkre nem kevés válasz érkezett. Sokan kifogásolták a nem megfelelő viselkedést utazás közben. A kommentelők közül többen jelezték, hogy a gyerekek fegyelmezetlenül viselkednek vagy sokan nem tartják be az etikettet és hangosan hallgatják a zenét, zavarva ezzel mások utazási élményét.
10 év körüli fiúk azt játszották, hogy a megállóban az ablakon kiköpködtek a megállóban állókra. Rájuk szóltam, finoman, de utána a kis falka félelmetes volt. A buszon senki sem mert mellém állni.
– számolt be róla az egyik kommentelő.
A feltett kérdésre persze néhányan a humorukat is elővették a tarsolyukból. Bizarr esetnek értelmezték nógrádi buszokon:
- az ellenőrt
- a fűtést télen
- az érvényes menetjegyet
- az utasokat
A vicces válaszokon túl azonban talán a legbizarrabb eset, amit olvasóink megosztottak, hogy valaki a tömegközlekedési eszközön végezte el a "nagydolgát".
Lagziból hazatérőkkel volt tele a busz. Kidobták a taccsot, bevizeltek. Amikor a sofőr kérte, takarítsák fel, addig nem megy tovább a busz. Elővették a késeket, a sofőr visszaült és folytatta az útját. Mindenki várta, hogy épségben hazaérünk!!!
– osztotta meg az esetet egy másik olvasónk.
Hasonló esetről egyébként portálunkon is beszámoltunk év elején. Mint írtuk, cigarettára gyújtott, sört ivott, majd a dolgát is elvégezte egy buszon a többi utas szeme láttára egy férfi. A szilveszter napján történtekről videó is készült, egy felháborodott utas vette fel a szeméremsértő embert a Budapest–Salgótarján buszjáraton.
Ha szeretnél elmélyülni a megosztott történetekben vagy te is kiegészítenéd valamilyen tapasztalattal, ide kattintva megteheted. Arról is írtunk, hogy miket felejtettek már a nógrádi utasok a tömegközlekedési eszközökön.