2025.01.21. 12:12
Pénzeső hullott Nyugat-Nógrádra: egy váratlan eredményről is beszámolt a képviselő (videó)
Balla Mihály, a Fidesz-KDNP nyugat-nógrádi országgyűlési képviselője a Polgárok Balassagyarmatért és a Palócságért Alapítvány eseményén értékelte a 2024-es évet hétfőn, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. Nyugat-Nógrád a nehézségek ellenére újabb sikeres évet tudhat maga mögött.
Az eseményen dr. Ádám György, az alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Csach Gábor, a város polgármestere, illetve Régi Anikó, a Magyar Szövetség Nagykürtösi Járási elnöke mondott köszöntőt. Ezt követően Balla Mihály, Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője megtartotta hagyományos évértékelőjét. Ebben kihangsúlyozta, 2024 a választások és egyben a nehéz döntések éve volt szerte a világon. Az amerikai választások mellett beszélt a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választásokról is, az orosz ukrán háborúval kapcsolatban pedig hangsúlyozta, mielőbbi tűzszünetre és a békéről való tárgyalásra van szükség.

Fotó: Lászlók Judit / Forrás: Nool.hu
Komoly sikereket könyvelhetett el Nyugat-Nógrád
– Innen, Palócország szívéből nézve ezeket a globális válságjelenségeket, látnunk kell, hogy elkerülhetetlen, hogy ránk is hatással legyenek. Bár 2024 megpróbáltatásokkal teli, nehéz év volt, de büszkén jelenthetem ki, hogy helyi közösségeink tartani tudták magukat, sőt, komoly sikereket is elkönyvelhettek. Az elmúlt évben a Magyar falu programnak köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy mintegy 350 millió forint támogatásból korszerűsítsünk 4 óvodát, 9 településen pedig önkormányzati ingatlant, emellett új játszótér épüljön két faluban, és két falugondnoki busz beszerzésére is lehetőség nyílt. További 8 településünkre mintegy 150 millió forint támogatás érkezett belterületi út, híd, járda felújítására. 2025-ben – ismerve a költségvetési adatokat – nagyobb keretek nyílnak falvaink fejlesztésére – mondta Balla Mihály.
Hozzátette: – A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében 2024-ben 119 fejlesztés készült-, vagy indult el és van folyamatban. Belterületi utak, csapadékvíz-elvezetés, élhető települések, helyi gazdaságfejlesztés, óvodafelújítás, az önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítése. Nincs olyan településünk, amelyik valamelyik programban ne lenne érintett. Külön örülök annak, hogy ősszel sikerült a vármegyei önkormányzattal közösen elérnünk, hogy 7 településünk óvodafejlesztési pályázatát a tartaléklistáról a nyertes pályázatok közé emeljék, mintegy 200 millió forint értékben.
Balla Mihály arról is beszélt, hogy idén elindul a Versenyképes járások program a Területfejlesztési és Közigazgatási Minisztérium koordinálásával, továbbá megemlítette, hogy végéhez ért a Kállót, Erdőkürtöt, Erdőtarcsát és Vanyarcot érintő új szennyvízhálózat építése. Mint mondta, jelenleg is zajlik a Dejtárt, Patakot, Ipolyvecét, Drégelypalánkot és Hontot érintő szennyvízhálózat bővítése, korszerűsítése, és hasonló munkálatok zajlanak Rétság, Bánk és Tolmács agglomerációjában, ugyanakkor aláhúzta, hogy még 6 olyan település van a térségben, ahol szükség lenne ilyen beruházásra.

90 millió forintos támogatás ütötte a markát ennek a 18 nyugat-nógrádi településnek
A térség Budapest agglomerációjává vált
Összegzésében Balla Mihály kifejtette továbbá azt is, hogy az elmúlt évekbeli fejlesztések nem várt eredményt hoztak: a térség Budapest agglomerációjává vált. Úgy fogalmazott: „a lakosságszám növekedése azonban további kihívásokat támaszt elénk”. Megjegyezte, épp ezért tartja elengedhetetlennek például, hogy a közösségek megtartó ereje tovább erősödjön identitás-teremtésben és megtartásban, valamint szükséges, hogy tovább fejlesszék a nevelési és oktatási intézményeket. A többrétű fejlesztési feladatokban segítségükre van az is, hogy Nyugat-Nógrád a vármegye gazdasági központjává vált.

Fotó: Lászlók Judit / Forrás: Nool.hu
2025-ben folytatódnak az útfelújítások
Arra is kitért, hogy 2025-ben 25 kilométernyi közút biztosan meg fog épülni: ez érinti Mohora és Magyarnándor, Romhány-Szátok, illetve Cserháthaláp-Terény térségét, valamint Nógrádkövesdet, Galgagutát, Tereskét, Patvarcot, Nógrád- Diósjenő összekötő szakaszát, továbbá megvalósul a Hont-Parassapuszta és a megyehatár közötti szakasz 2. üteme. Aláhúzta, mindemellett elkészültek az M2-es gyorsforgalmi út Rétságot elkerülő szakaszának beruházási tervei is, amit az irányítóhatóságok már jóvá is hagytak. A következő lépés a területszerzési, terület-előkészítési feladatok elindítása lesz.
Balla Mihály polgári kezdeményezést hirdetett
Az évértékelő végén Balla Mihály rámutatott arra is, hogy az általa felsorolt fejlesztési célok csak és kizárólag úgy valósíthatók meg, ha a települések önkormányzatai, intézményeik és különböző civil szervezeteik részesévé válnak az elvégzendő feladatoknak.
– Az előttünk álló középtávú cél nem más, mint hogy valóban és ténylegesen itthon érezzük magunkat Nyugat-Nógrádban, Palócország szívében. Ennek érdekében hirdetem meg az „Itthon-Otthon Palócföldön” polgári kezdeményezést, aminek a lényege, hogy minden fórumon hirdessük és népszerűsítsük Palócföld erényeit, közösségi értékeit – mondta Balla Mihály.
Nool.hu videó
- Svéd luxusautó kapta el a böhöm németet a 21-esen – rommá törtek a balesetben (fotók, videó)
- Csobbanásra fel! Átadták az új tanuszodát Szécsényben – fotókkal, videóval
- Dupla győzelmet hozott a hétvége a Strandépítőknek (fotók, videó)
- Micsoda látvány! Fotókon, ahogy lebontja jégpáncélját a Maconkai-víztározó
- Utolsó helyen zárja csoportját az SBTC (fotók, videó)