Felsőoktatási felvételi

2025.01.21. 08:00

Nyílt napon „mutatkoznak be” a Salgótarjánban elérhető egyetemi képzések

Az Óbudai Egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely kitárja kapuit január 22-én a pályaválasztás előtt álló diákok számára. A fiatalok a felsőoktatási felvételi jelentkezési határidejének közeledtével nem csupán a képzési kínálatot tekinthetik meg testközelből, hanem a hallgatókkal is beszélgethetnek majd a nyílt nap során.

Napról napra közeledik a felsőoktatási felvételi beadási határideje. A középiskolák végzősei február 15-ig jelentkezhetnek az e-felvételi portálon a felsőfokú oktatási intézményekbe, amelyek nyílt napokon vonultatják fel az általuk nyújtott képzési lehetőségeket a pályaválasztás előtt állóknak. Ez alól az Óbudai Egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely (ÓE SKKK) sem jelent kivételt, ahol a nyílt napot január 22-én, szerdán szervezik meg. A rendezvény során a középiskolák végzős diákjai, osztályfőnökei, pályaválasztási felelősei, vagy épp vezetői, színes programokon keresztül ismerhetik meg a felsőoktatási intézmény képzéseit.

Az Óbudai Egyetem salgótarjáni telephelyén elérhető képzésekről tájékozódhatnak a fiatalok a nyílt nap keretében
Az Óbudai Egyetem salgótarjáni telephelyén elérhető képzésekről tájékozódhatnak a fiatalok a nyílt nap keretében
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu archívum

Nyílt napon mutatják be az Óbudai Egyetem salgótarjáni képzéseit

Az ÓE SKKK portálunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint a 10 óra 30 perckor kezdődő eseményen a köszöntő, valamint az általános tájékoztató elhangzása után az érdeklődők az egyetem salgótarjáni jelenlétével kapcsolatban hallhatnak érdekességeket. Ezt követően az egyetem Salgótarjánban elérhető képzéskínálata kerül górcső alá, így a látogatók megannyi részletet tudhatnak meg a mérnökinformatikus, a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, valamint a villamos-üzemmérnök képzéssel kapcsolatban. Mindezek mellett pedig szintén szó esik majd arról is, hogy milyen elhelyezkedési lehetőségek kínálkoznak a fiatalok számára az Óbudai Egyetemen szerzett diplomával.

Kötetlenül beszélgetésre várják a hallgatókat

Természetesen emellett a fiatalok arra a kérdésre is választ kapnak a bemutatók során, hogy milyen hallgatói élet is zajlik az egyetem falai között, milyen „kalandokat” élhetnek át, ha a salgótarjáni intézményt választják továbbtanulásuk helyszínéül. A résztvevők az egyetem salgótarjáni telephelyén az alternatív járműhajtási megoldásokkal kapcsolatos kutató- és fejlesztőmunkát is szemügyre vehetik. Végül az esemény zárásaként az érdeklődők kötetlen beszélgetés során tudhatják meg a salgótarjáni egyetemistáktól, hogy miért is jó az ÓE SKKK hallgatói csapatához tartozni.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában