2025.01.21. 11:28
Megszülettek az idei év első balassagyarmati babái
Megszülettek az első balassagyarmati babák: január 5-én Lia, január 7-én Dominik, január 13-án pedig Zsombor. Mindhárman a balassagyarmati kórházban jöttek világra – adta hírül a Facebook-oldalán Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere.
Csach Gábor a bejegyzésben azt írta, hogy a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben január 2-án született meg az év első kisbabája a magyarnándori Olivér, azóta pedig még 18 gyermeket segítettek világra az osztály orvosai és szakdolgozói.
„Gratulálok a szülőknek! Sok-sok boldogságot kívánok! Lesz belőle bőven” – írta a polgármester a bejegyzésben. Hozzátette: „ a gyarmati szülők ne feledjék: 100 ezer forintos kelengyepénzt és 70 ezer forint értékű babacsomagot igényelhetnek az újszülötteknek.”
A polgármester a bejegyzésben végül rámutatott arra is, hogy a Balassagyarmaton dolgozó szülésznőnek tanulók a képzésük idején 100 ezer forint havi ösztöndíjat kapnak, nemrégiben pedig már aláírták az első szülésznő-képzési ösztöndíj szerződésüket is.