2025.01.30. 17:28
Összeültek a tarjáni képviselők – mutatjuk, miről döntöttek! (fotók)
Pataki Csaba, a város korábbi alpolgármestere váltja Huszár Mátét a salgótarjáni közgyűlésben. A képviselő a csütörtöki ülésen tette le az esküt, azt követően a költségvetés módosításáról, helyi sportegyesületek támogatásáról is döntöttek, de a városközpont rehabilitációs tervéről is szó esett.

A költségvetés módosítása is napirendre került a közgyűlésen.
Forrás: Nool.hu
Fotó: Fotó: Hüvösi Csaba
A decemberi közgyűlésen Huszár Máté ellenzéki képviselő lemondott a mandátumáról. Helyét Pataki Csaba, a város korábbi alpolgármestere veszi át, aki a csütörtöki ülésen tette le az esküt, és az is kiderült, hogy a Salgótarján, szeretem frakció, amit korábban Klajban János, Huszár Máté és Molnár Károly alkotott, megszűnt. Ezt követően egyebek mellett a költségvetés módosítása is napirendre került.

Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu
Korábbi fejlesztések hibái is terhelik a költségvetést
A program a polgármesteri tájékoztatóval folytatódott, Kreicsi Bálint arról számolt be, hogy a napokban a MÁV szakembereivel bejárták a városi vasút tervezett megállóhelyeit. Kántor Zoltán független önkormányzati képviselő kérdésére a polgármester arra is kitért: a közelmúltban a főiskola kollégiumának tulajdonosával történt megbeszélés, amit előremutató lépésként értékelt a városvezető. Mint mondta, komoly lépések ugyanakkor nem történtek, mivel az önkormányzat az épületet nem tudja jelen pillanatban megvásárolni. A tulajdonos részéről eladási szándék mutatkozik, így potenciális befektetőkkel kezdtek tárgyalásokat. Egyelőre komoly fejleményről nem lehet beszámolni.
– Miért kell a Mackóvár Központi Óvoda tetőfelújítására közel 50 millió forintot költeni, hiszen az épület energetikai felújítása 300 millió forintból valósult meg 2019-ben – tette fel a kérdést a költségvetés módosításáról szóló napirend kapcsán Eötvös Mihály, a Jobb Páholy - Förster Társaság Egyesület képviselője. A városfejlesztési iroda vezetője válaszában kifejtette: meghibásodások miatt újra kell a tetőt szigetelni, mivel az esővíz-összefolyók cseréjét a korábbi pályázati forrás nem támogatta, a garanciális időszak pedig lejárt.
Fenyvesi Gábor alpolgármester a felvetés kapcsán kifejtette: sajnos a 2025-ös költségvetésben is lesznek olyan tételek, melyeket a korábbi Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból megvalósult fejlesztések hibáinak kijavítására kell majd fordítani.
Egyenként tíz millió a sportegyesületeknek
A közgyűlés döntött továbbá a Salgótarján városközpontjának rehabilitációs tervéhez kapcsolódó együttműködési megállapodásról. Határoztak arról, hogy pozitív döntés esetén az önkormányzat biztosítja a 9,2 millió forintos önerőt a Dornyay Béla Múzeum pályázatához, amelyet a Novohrad-Nógrád Geopark turisztikai attrakciójának komplex fejlesztésére nyújt be. Az elnyert támogatásból a Bányászati Kiállítóhelyet modernizálnák.

Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu
Az ülésen döntés született arról is, hogy a helyi sportegyesületek – a kosárlabda, a röplabda és a kézilabda csapatok – mindegyikét 10 millió forinttal támogatják. A napirendek kapcsán Kreicsi Bálint azt is elárulta, hogy kidolgozzák a város sportkoncepcióját, amennyiben pedig lehetőség lesz rá, akkor az önkormányzat nagyobb összeggel támogatja majd a sportszervezeteket, amelyek egyébként a TAO támogatásokból több millió forinthoz jutnak.
13 milliárdos szerződést vizsgálnak
A napirendeket követően Pataki Csaba felvetette: az elmúlt néhány hétben az országos sajtót is megjárta a hír, mely szerint Salgótarján a gyermekétkeztetés kapcsán 15 évre szóló szerződést kötött 13,5 milliárd forint értékben egy céggel.
– Szeretnénk megismerni a szerződést, és választ kapni arra: hogyan lehet hogy ilyen hosszú időre bebetonozunk egy gazdasági szereplőt, kihúzva a talajt helyi vállalkozók alól – fogalmazott Pataki Csaba.
Salgótarján január havi közgyűlése
Fotók: Hüvösi CsabaVálaszában Kreicsi Bálint kifejtette: az említett esetben a közbeszerzésre való felhívás tavaly augusztusban történt, a jelentkezők szeptember elsejéig adhatták be ajánlataikat, az ajánlatkérés október elsején ment ki. Mint mondta, jelenleg is adatgyűjtés folyik arra vonatkozóan, hogyan fordulhatott elő ez a szerződéskötés.
– Személy szerint ezzel kapcsolatban egy vizsgálatot is elindítottam, ami jelenleg is tart. Reményeim szerint egy-két héten belül kiderülhet, hogyan lehetséges, hogy a szerződésen sem a polgármester, sem a közgyűlés aláírása nem szerepel – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve: a vizsgálatot követően minden részletről beszámolnak majd a közgyűlés felé.