2025.01.24. 06:55
Köbüki, vétel! Micsoda sikert értek el a nógrádi tanárnők!
Idén több mint ezernyolcszázan nyerték el az ösztöndíj-támogatást országszerte. A Köbüki tehetséggondozó programnak Nógrádban is sikere van.
A Köbüki program a pedagógusok tehetséggondozás területén végzett munkáját ismeri el. Idén 1836-an nyerték el az ösztöndíj-támogatást országos szinten. A nyertes pályázók tíz hónapon keresztül havi nettó 75 ezer forintban részesülnek.

Forrás: Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium
A Köbükire két kategóriában jelentkezhettek
Bagyinszki Boglárka, a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium igazgató-helyettese portálunkkal közölte, hogy két kategóriában lehetett jelentkezni a Köbüki ösztöndíjra. – Az „A” komponensben azok pályázhattak, akik felkészítő tanárai voltak olyan diáknak, aki 2023. július 1. és 2024. június 30. között nemzetközi tudományos diákolimpián, nemzetközi versenyen vagy egyéb, a pályázati felhívásban meghatározott kiemelt versenyen vett részt, illetve ezeken eredményesen szerepelt – ismertette az igazgatóhelyettes. Mint mondta: ebben a kategóriában 503 tehetséggondozó tanár részesült ösztöndíjban, akik természettudományokat, matematikát vagy informatikát tanítanak.
Hozzátette, hogy a „B” komponensben olyan pedagógusok vagy oktatók jelentkezhettek az elismerésre, akik legalább hároméves pedagógusi vagy oktatói munkakörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkeznek, és kiemelkedő tevékenységet folytatnak a tehetséggondozás területén. Mint például a diáklaborok, szakkörök, tehetségműhelyek tartása, a tehetségek mentorálása, gondozása vagy a diákok meghatározott hazai versenyeken elért 1–10. országos helyezéséhez hozzájáruló versenyfelkészítő munka. A „B” komponensben 1333 pályázó nyert el ösztöndíjat.
A Bolyai több tanára is sikerrel pályázott
Bagyinszki Boglárka kiemelte: örömteli, hogy a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium – mint a megye tehetséggondozó, felsőoktatásra felkészítő iskolája – pedagógusai közül hárman is pályáztak és mindhárman meg is kapták az ösztöndíjat. Kuborczikné Tóth Edina történelem-földrajz szakos tanárnő az A-kategórában, Berencsikné Gedeon Hajnalka földrajz-vizuális kultúra és mozgókép szakos, valamint Kálóczi Edina Katalin informatika-testnevelés szakos pedagógus a B-kategóriában nyerte el a támogatást.