Gólyafészek

2025.01.31. 20:00

Micsoda ötlet! Így várják vissza Nógrádba a gólyákat – fotókkal

Még messze járnak az égi vándorok, de az elmúlt évekhez hasonlóan idén is időben felkészülnek fogadásukra Nógrádban. A Magyar Madártani Egyesület helyi szervezetének munkatársai önkéntes segítőkkel együtt készítettek fészekalapokat, így biztonságos fészkelőhely várja majd a gólyákat.

Tavaly meglepően korán, már február végén hazatért Kisbágyonba a hosszú ideje ott fészkelő példány. A gólyák érkezésének nagyobb hulláma ugyan csak áprilisban időszerű, a Magyar Madártani Egyesület helyi szervezetének munkatársai már most készülnek a fogadásukra. Pénteken önkéntes segítőkkel készítettek néhány fészek-alapot a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban

gólyák
Fészekalapok készültek, így várják a gólyák érkezését Nógrádban.
Fotó: Sz. P / Forrás:  Nool.hu

Rekord év volt a tavalyi a gólyák számára

Már a 2023-as év is kedvező volt a gólyák számára, tavaly azonban még szerencsésebben alakultak a körülmények. Több szempontból is rekordok dőltek meg szűkebb hazánkban. 

– Olyan sok fészek és költés volt tavaly Nógrádban, mint még soha, amióta megfigyeléseket végeznek a szakemberek – árulta el korábban portálunknak Papp Ferenc, a madártani egyesület nógrádi elnöke.

Ennek köszönhetően több községben is megjelentek új fészkek, amelyekbe idén is várják vissza a párokat. Az egyesület munkatársai már felmérték a régi és az új fészkek állapotát, azok között van amit meg kell emelni és fészekalappal pótolni a fészekkezdeményeket, de a régi, megsérült fészkeket is le kell szedni és helyreállítani, esetleg az újak alá fészektartót helyezni.

A munkálatokat már a következő héten elkezdik az egyesület tagjai az áramszolgáltató munkatársaival karöltve. Ezért pénteken, az elmúlt évekhez hasonlóan, közösségi program keretében készült el néhány gólyafészek-alap. Azokhoz már korábban összegyűjtötték a szőlőindákat és a fűzfa gallyakat. 

A balassagyarmati régióban kezdik a munkát

– Az összeállított alapokat az előttünk álló napokban a balassagyarmati régió tizenegy településén helyezzük ki. Ezek között van olyan is, például Őrhalom és Ipolyvece, ahol két-két új fészekalapra is szükség van – ismertette Papp Ferenc. – A fészkek rendbetétele a salgótarjáni régióban is megvalósul, itt 18 helyszínen, egyebek mellett Márkházán, Lucfalván, Ludányhalásziban, Dorogházán és Mátraverebélyen van szükség beavatkozásra. 

Folytatódik a fészekalapok készítése 

A pénteken megkezdett munka két hét múlva folytatódik, akkor is önkénteseket várnak majd a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontba. A természetes anyagokból, erdei iszalagból, fagyalból, szőlővenyigéből, összeállított alapokat azt követően helyezik majd ki. Hazánkban az elektromos hálózat kiépülését megelőzően a fehér gólyák magányosan álló fákra, kéményekre és nádtetőkre rakták a fészküket. Napjainkra azonban kilencven százalékuk már kisfeszültségű villanyoszlopokon alakítja ki otthonát. Ez sem a gólyák, sem a hálózat szempontjából nem ideális, egyebek mellett ezért van szükség a fészektartókra és alapokra. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában