Vigyázat, farkas!

2025.01.27. 13:52

Ajjaj! Többször is látták idén ezt a veszélyes fenevadat Nógrádban – hátborzongató, ahogy a kamerába üvölt!

Szűkebb hazánk változatos élővilágához a nagyragadozók is hozzátartoznak. Az elmúlt években egyre gyakoribbá vált a farkasok jelenléte a térségben, különösen a Cserhát, a Mátra, a Bükk és a Karancs területein. Portálunk megtudta, hogy a nógrádi erdőkben elhelyezett vadkamerák ismét lencsevégre kapták az állatot!

Bár az utóbbi időben főképpen a Nógrád vármegye területén előforduló medveészlelésekről számolt be portálunk, de azért úgy gondoljuk, hogy érdemes szót ejteni egy másik jelenlévő ragadozóról is, a farkasról, amely úgyszintén az erdőket járja. Szabó László, a Nógrád Vármegyei Vadász Szövetség elnöke, az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Vármegyei Területi Szervezetének titkára szerint az állat már-már „őshonosnak” tekinthető szűkebb hazánkban, egy-egy erdei kirándulás során pedig akár össze is találkozhatunk vele. Elmondása alapján többször lencsevégre kapták idén a kihelyezett vadkamerákkal, ráadásul nem csak farkasok, hanem bizony medvék is kóborolnak a nálunk.

Farkas természetes környezetében. Nógrádban már-már őshonos a nagyragadozó
Farkas természetes környezetében. Nógrádban már-már őshonos a nagyragadozó
Forrás: Pexels illusztráció

Vigyázat, farkas jár Nógrádban!

Az elnök érdeklődésünkre kifejtette, hogy az elmúlt években egyre jobban elszaporodtak a farkasok, így valóban oda kell figyelni egy-egy túra vagy kirándulás során, ugyanis találkozhatunk velük például a Cserhátban, a Mátrában, a Bükkben, de előfordulhatnak a Karancsban is. Jelenlétüket a vadkamerák és a lefényképezett mancslenyomatok bizonyítják.

– Jellemzően etetőhelyek környékén vannak kihelyezve a vadmegfigyelő kamerák. Az utóbbi időszakban, ahogy volt hó is, lehetett látni a felvételeken a farkasok lábnyomait, illetve a farkasokat is – közölte Szabó László.

Vaddisznókra támadtak a farkasok

Nemrég történt az az eset, amelyet szintén egy kamera vett fel az erdélyi Kolozs megyében fekvő Havasrekettyén. A természetfilmbe illő jeleneten azt látni, ahogy egy farkasfalka megpróbál lecsapni egy vaddisznókonda egyik tagjára. A vaddisznók azokban nem hagyták magukat, összetartva védelmezték egymást a farkasok támadásával szemben.

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a végzetes találkozást?

– Az, hogy sokan szabadon engedett kutyákkal járják az erdőt nem egy bölcs döntés, ugyanis valóban vannak farkasok és medvék Nógrád vármegyében, amik nem igazán kedvelik az ebeket. Egyébként sem megengedett az erdőkben póráz nélkül kutyát sétáltatni. Baj pedig akkor van, ha a kutya meglát egy farkast és oda megy hozzá. Az ebekben ugyanis benne van a vadászösztön, azonban a vadállatokat nem jó megzavarni, támadhatnak is. Ráadásul, ha megijednek tőle a kutyák, és visszaszaladnak a gazdájukhoz, akkor előfordulhat, hogy a farkast is „magukkal viszik – tájékoztatott az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Vármegyei Területi Szervezetének titkára.

Hangsúlyozta: fontos, ha valaki összefut egy farkassal, lehetőleg ne közelítsen hozzá, el kell óvatosan távolodni. Emellett csakis a kijelölt túraútvonalon közlekedjenek a túrázók, turisták!

Szabó László kiemelte továbbá, hogy a farkasra és a medvére tilos lőni Magyarországon, hiszen védett állatnak számítanak. Elejtésükért akár börtönbüntetést és pénzbírságot is lehet kapni. A nemzeti parkok által megfigyelt farkasok közül rendszeresen tűnnek el egyedek, amelyeket aztán lelőve, megmérgezve, vagy sosem találnak meg. 

Lelőtték a Nógrádot is megjárt svájci farkast

Nagy port kavart az az eset, amikor pár évvel ezelőtt kilőtték a M237-es kódjelű, svájci farkast Hidasnémeti külterületén. Természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt az Encsi Járási Ügyészség tavaly vádat emelt két nyíregyházi férfival szemben, akik részt vettek a 250 ezer forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett ragadozó elpusztításában és tetemének eltüntetésében. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) két nyíregyházi férfit gyanúsít a védett állat elpusztításával kapcsolatban. Az ügy több száz oldalas aktáját már megküldték az Encsi Járási Ügyészségnek. Erről portálunk is beszámolt.

 

Farkas pusztított a mátranováki tanyán?

Néhány éve az a hír járta, hogy Mátranovákon farkastámadás történt egy tanyán, a ragadozók jelentős károkat okozva, több juhot megtámadtak. Az anyagi kár nem csak pénzben volt jelentős, hanem a környék gazdáit lelkileg is megviselte az eset. Ráadásul ez már nem is az első támadás volt a vidéken.

Néhány éve a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közölt felvételt arról is, ahogy a farkas a kamerába üvölt a Bükk-fennsíkon. Hátborzongató, nem igaz?

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában