Foglalkozás

2025.01.01. 13:20

Egyetemi oktatók érkeztek a pásztói gimibe, sokat tanulhattak a diákok

Matematika foglalkozáson vehettek részt a közelmúltban a pásztói gimnazisták. A programot az ELTE két oktatója tartotta a fiataloknak. Számos logikai feladatot kellett megoldaniuk.

A pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium tanulóinak lehetőségünk volt részt venni a közelmúltban a Repülő Iskola által szervezett matematikai foglalkozáson, amelyet két fiatal ELTE-s oktató tartott meg.

Az ELTE-ről érkeztek tanítók Pásztóra

Mint olvasható a nógrádi iskola a közösségi oldalán, az esemény során logikai feladatokat kellett megoldaniuk a fiataloknak, amelyek gondolkodtatóak és izgalmasak voltak.

„A feladatok nem igényeltek nagy matematikai tudást, inkább logikát és nagy türelmet. Ha elakadtunk a feladat megoldása közben egyből jöttek és rávezettek minket a megoldásra. A feladatok végén közösen megbeszéltük a válaszokat” – számoltak be a foglalkozásról Madjász Lara és Bolcsó Boglárka, 9.a osztályos tanulók.

A program célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése, képességeik kibontakoztatásának segítése volt. Az ELTE-ről érkezett oktatók mindemellett tájékoztatták a pásztói gimnazistákat, hogy lehetőségünk lesz ezt a programot a továbbiakban is folytatni Budapesten.

„Összességében nagyon tetszett ez a délelőtt és a következő matematikai edukációs programon is örömmel vennénk részt” – zárták gondolataikat a tanulók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában