Fenyegetés

2025.01.24. 17:25

Telefonos bombariadó: két kislány okozott óriási pánikot Nógrádban

Összesen 303 oktatási intézményt vizsgáltak át a csütörtöki fenyegetés után, de végül sehol sem találtak robbanószert. Nógrád vármegyében egyik iskola sem volt érintett. Utánajártunk, hogy szűkebb hazánkban legutóbb mikor voltak ehhez hasonló bombariadók.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több mint kétszáz vidéki és budapesti iskolában volt bombariadó csütörtök reggel. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a bombarobbantással e-mailben megfenyegetett 303 intézmény mellett 16 olyat is átvizsgáltak, amelynek a vezetése kérte ezt, arra hivatkozva, hogy csak így érzik magukat biztonságban. Robbanószert sehol sem találtak. Nógrád vármegyei iskolát nem érintett a fenyegetés, ugyanakkor térségünkben is nagy riadalmat keltett az ügy.

Nógrád vármegye egyik oktatási intézményben sem volt bombariadó
Csütörtökön Nógrád vármegye egyik oktatási intézményben sem volt bombariadó
Forrás: Mediaworks

A múltban viszont többször volt már arra példa, hogy bombariadó miatt kellet kiüríteni egy épületet Nógrádban. Utánajártunk a legutóbbi eseteknek, és fellapoztuk a megyei napilapunk archívumát is, hogy kiderüljön: milyen gyakran fordult elő hasonló eset szűkebb hazánkban. 

180 embert kellett kimenekíteni bombariadó miatt

2023 szeptemberében a Balassagyarmati Törvényszékhez hasonló okból hívták a tűzoltókat és a rendőröket a délelőtti órákban. A lánglovagok a helyszínen áramtalanították a bíróságot és a környező épületeket, illetve elzárták a gázt. A rendőrség biztosította a helyszínt, kiürítették a törvényszéket és a környező épületeket 200 méteres körzetben, 180 főt helyeztek biztonságba.

2018. március 21-én reggel 8 óra körül a szintén a Balassagyarmati Járásbíróságra telefonált be egy ismeretlen személy, miszerint a bíróság épületében bombát helyezett el és az 20 perc múlva robban. A rendőrök átkutatták az épületet, azonban robbanóanyagot, robbanószert nem találtak. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

A legbátrabb városban évtizedekkel ezelőtt is „slágernek” számított a bombariadó, 1996 májusában például öt ilyen eset is történt.

Két kislány okozott pánikot 30 évvel ezelőtt

Nemrégiben elevenítettük fel annak a két kislánynak a történetét, akik nem akartak történelemdolgozatot írni, ezért inkább bombariadót fújtak a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. 1993 szeptemberében egy ismeretlen telefonáló hívta fel az intézmény igazgatóhelyettesét, és közölte, hogy az iskola második emeletén bomba fog robbanni. A pedagógus azonnal értesítette a rendőrséget, a szakértők pedig rögtön a helyszínre siettek és átkutatták az épületet. Bombát végül nem találtak, és kiderült, hogy a bejelentés mögött két kislány állt, akik a dolgozat megírása ellen eszelték ki ezt a „viccet”. 

Baráti bombariadó

1993 januárjában szintén gyerekek csínytevése okozott nagy riadalmat. Egy kazári lány kérte meg egyik fiú ismerősét, hogy telefonáljon be az iskolájába, hogy robbantás lesz. A lány ismerőse eleget tett a kérésnek és egy telefonfülkéből hívta fel a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolát. A fiú bemondta: az iskolában bomba van, ami robbanni fog. A felelőtlen fiatal ezután már nem törődött a következményekkel, csak akkor döbbent meg, amikor a nyomozók megérkeztek érte. 

Mivel akkoriban már kellő technikai lehetőség segítette az ilyen bejelentések felderítését, hamar kiderítették, hogy a kereskedelmit az építőipariból hívták fel, majd az iskolában hamar fény derült az elkövető személyére. Sőt mi több, megtudták azt is, hogy kinek az érdekében hangzott el a Büntetőtörvénykönyvben közveszéllyel való fenyegetésnek minősülő telefonálás. A rendőrség gyorsított eljárás keretében foglalkozott az üggyel, sikeres munkájuk eredményeként a fiatalok a bíróság előtt feleltek a cselekedetükért. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában