Fenyegetés

2025.01.23. 14:06

Több száz bombariadó országszerte – friss információk a nógrádi iskolákról!

Az eddigi adatok szerint országosan 268 oktatási intézménybe érkezett fenyegető levél csütörtökön. Bombariadó miatt minden érintett iskola épületét kiürítették, a diákok nincsenek veszélyben. Eközben Nyugat-Nógrádból megnyugtató hírek érkeztek.

A rendőrség a helyszínen szavatoltja a diákok és a tanárok biztonságát – fogalmazott a belügyminiszter helyettese nemrég véget ért sajtótájékoztatóján, melyet a több száz csütörtöki bombariadó miatt hívtak össze. A Magyar Nemzet tudósítása szerint Rétvári Bence kiemelte, jelen pillanatban sehol sem áll fenn bombaveszély, azonban minden bejelentést komolyan vesznek és kivizsgálnak, ezért a rendőrség reggel óta, amint bejelentést kap, azonnal a helyszínre vonul.

bombariadó, fenyegetés, iskola, oktatási intézmény
Több mint kétszáz iskolai bombariadó ad munkát a rendőröknek országszerte. Képünk a szombathelyi Nyitra utcai iskolánál készült, ahová tucatnyi rendőr érkezett csütörtökön délelőtt.
Forrás: Vaol.hu / MW

Bombariadó az ország több száz iskolájában

Az oktatási államtitkár Maruzsa Zoltánt levelét is megemlítette, amelyben arra kérte az intézményvezetőket, hogy azonnal értesítsék a rendőrséget, ha észlelik, hogy levelet kaptak bombafenyegetésről. Mint mondta, az eddigi adatok szerint országosan 268 oktatási intézménybe érkezett fenyegető levél és minden budapesti tankerületbe érkezett fenyegetés. A rendőrség minden élő erőt mozgósít. A mai napon nem fognak lefeküdni, amíg minden megfenyegetett iskolát át nem kutatnak. 

Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője arról beszélt, hogy minden diák és pedagógus biztonságban érezheti magát, nincs ok pánikra, a megfogalmazott fenyegetések alaptalanok. Ma minden magyar rendőrnek van képesítése arra, hogy észlelje, ha olyan eszközt talál egy helyszínen, ami veszélyt okozhat. Az eddig átvizsgált épületekben nem találtak robbanószert. Hozzáfűzte, a rendőrök az átvizsgáláshoz a pedagógusok segítségét kérhetik. 

Megnyugtató hírek Nyugat-Nógrádból

Közösségi oldalán reagált a ma délelőtti történésekre Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere. Azt írta, hogy „Nyugat-Nógrád egyetlen tankerületi és szakképző intézménye sem kapott fenyegetést, így Balassagyarmat intézményeiben (12:35) is zavartalan az oktatás”

A városvezető közölte azt is, hogy még reggel leegyeztették a rendőrséggel, a tankerülettel és a szakképzési centrummal, az intézményvezetőkkel, hogy szükség esetén az érintett balassagyarmati iskolából azoknak a gyerekeknek, akik nem tudnak hazamenni, vagy akikért szüleik nem tudnak elmenni, biztosítják a művelődési központot, a sportcsarnokot és a történelmi Vármegyeháza épületét melegedőként az esetlegesen szükséges időszakokra. 

Mi is történt délelőtt?

Az első hírek még arról szóltak, hogy húsz budapesti iskolában és vidéken több helyen egyszerre volt bombariadó csütörtök reggel. Ennek kapcsán megkerestük a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot. Délelőtt fél 10-kor Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy kollégáinak a vármegye területén nem kellett ilyen bejelentés miatt intézkedni.

Később folyamatosan emelkedett az érintett budapesti és vidéki intézmények száma, ám arról továbbra sincs információ, hogy nógrádi oktatási intézmény kapott volna olyan fenyegető üzenetet, ami miatt bombariadót kellene elrendelni és ki kellene üríteni az iskolaépületet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában