2024.12.03. 18:30
Összefogással újult meg a nyugat-nógrádi település főtere
Helyi vállalkozók és magánemberek adományaiból újult meg Patak főtere, valamint készült el az új Trianoni-emlékmű. A példaértékű összefogás eredményeként megvalósult fejlesztéseket a napokban ünnepélyes keretek között is átadták.
„Patakon ünnepélyesen átadtuk a megújult főteret és az új Trianon emlékművet” – számolt be Facebook-oldalán Balla Mihály. Az országgyűlési képviselő hozzátette: „a helyi közösség erejét mutatja, hogy helyi vállalkozók és magánemberek adományaiból valósult meg a két közösségi tér. Voltak, akik munkájukkal segítettek. A rendezvényen a helyiek mellett jelen volt Stumpf István kormánybiztos úr, aki ünnepi beszédet is mondott, Farkas Bertalan űrhajós, Pesty László rendező. A Trianon emlékművet Máthé György esperes atya áldotta meg. Az ünnepi műsorban felléptek a helyi iskola diákjai, az asszonykórus, Csábi István művésztanár.”