Ez történt novemberben

2024.12.30. 13:35

A téli mesevilág Varsányban kelt életre

Az év utolsó előtti hónapja már az ünnepi készülődések jegyében telt, de a nógrádmegyeri „tanknak” is sokan a csodájára jártak. A mesevilág mindent vitt, de mutatjuk november legérdekesebb történeteit.

A szeretetet, a családot és a kereszténységet is szimbolizálja az a karácsonyi fényárban úszó varsányi ház, amelyet tulajdonosa idén már nyolcvanezer izzóval világított ki. A Bárány Katalin által megálmodott mesevilág karácsonyházának a helybeliek mellett a távolabbról érkezők is évről évre a csodájára járnak.

Téli mesevilág Varsányban
Téli mesevilág Varsányban
Fotó: Vendel Lajos / Forrás:  Nool.hu

80 ezer karácsonyi izzóval kelt életre a téli mesevilág Varsányban

Így lett lánctalpas egy régi Skodából 

Egy nógrádmegyeri Skoda-rajongó olyat tett, amit eddig más még nem: teljesen új és közel sem mindennapi köntössel ruházta fel járművét.

Emberméretű pontyot fogott egy palotási horgász

Nem mindennapi horgászsiker számoltunk be a hónap elején: egy 126 centis, közel 30 kilogramm súlyú ponty akadt horogra Palotáson.

Kiszúrtak a tarjáni szemétfantommal, felszívódott a rejtélyes idegen

Néhány héttel ezelőtt felháborító eset történt Salgótarjánban. Igazi kommentcunami indult az alatt a bejegyzés alatt, amelyben egy helyi cukrászda beszámolt róla: valaki széthordja a szemetüket. A bejegyzést már törölték, így utánajártunk, hogy mi történt azóta?

Megmutatta a TV2: ebbe a lakásba költöztek be Gáspárék!

Gáspárék visszatértek a képernyőre, de a család már a fővárosból borzolta a kedélyeket, a TV2 pedig megmutatta a híres nógrádi família új lakását.

Medveveszély: nagyvadak élőhelyévé válhat Nógrád

Egyre gyakoribbak a medveészlelések hazánkban, leginkább az északi régiókban, ahol az ember által érintetlen hegyvidékes, erdős tájak tökéletes élőhelyet tudnak biztosítani az állat számára. 

A tűzoltók is meghökkentek a nógrádi autós mutatványán

Úgy hajtott be egy szalaggal elkerített munkagödörbe egy autó Balassagyarmaton, hogy a mutatvány még a sokat látott tűzoltókat is meghökkentette.

A dubai csoki őrülete Nógrádba is begyűrűzött

A TikTok által még csak nemrégiben robbant be a köztudatba az arab luxust szimbolizáló pisztáciás finomság. A dubai csoki népszerűségét az is mutatja, hogy már egy nógrádi cukrászdában is készítik a különleges csokoládét, amelynek minden falatja maga a mennyország!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában