Kitüntetés

2024.12.11. 15:00

Családfőként mutat példát – Gránit Oroszlán Példakép Díjjal ismerték el a salgótarjáni édesapát

Idén nyolcadik alkalommal adták át a Férfiak Klubja által alapított elismerést. A Gránit Oroszlán Példakép Díjat, apa kategóriában, az öt gyermeket nevelő salgótarjáni Pusztai Tamásnak ítélték oda.

Férfiak, akik az élet valamely területén követendő példaként állnak előttünk. Nyolc évvel ezelőtt az ő elismerésükre alapították meg a Gránit Oroszlán Példakép Díjat, amit idén egy salgótarjáni édesapa is átvehetett a Férfiak világnapján megrendezett rangos gálán. Pusztai Tamás feleségével öt gyermeket nevel nagy szeretetben, a díjra is párja jelölte. 

Gránit Oroszlán díjat vehetett át Pusztai Tamás apa kategóriában.
Pusztai Tamás apa kategóriában vehette át a Gránit Oroszlán Példakép Díjat.
Forrás:  Beküldött fotó

Tíz unokája van a Gránit Oroszlán Példakép Díj nógrádi nyertesének

– A volt menyasszonyom gondolta úgy, hogy érdemes vagyok erre a kitüntetésre – válaszol viccesen arra a kérdésre, hogyan került a díjazottak sorába Pusztai Tamás, majd komolyabbra fordítva a szót elmondja, hogy a felesége jelölte a fenti díjra, akivel immár 32 éve kitartanak egymás mellett jóban, rosszban. A házaspárnak öt gyermeke született, a három legidősebb már kirepült a családi fészekből és tíz unokával örvendeztette meg szüleit. A két kisebb még általános, illetve középiskolás. 

A díjat, amit immár Tamás is magáénak tudhat, a Férfiak Klubja alapította elismerve azokat a férfiakat, akik életükkel, elhivatottságukkal és közösségük iránti felelősségvállalásukkal kiemelkedő példát mutatnak. A Gránit Oroszlán Példakép Díjat évente egyszer öt kategóriában – apa, férfi pedagógus, mester, felelős üzletember és közéleti – ítélik oda. Tamás az apa kategóriában vehette át az elismerést. 

32 éve alkotnak jó párost feleségével 

– Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a párom jelölt a díjra. Nagyon sokat jelent, hogy ezen a módon is elismer. A nagyszabású átadó ünnepségen velünk együtt részt vettek a gyermekeink is. Látni a szemükben a büszkeséget minden kitüntetésnél többet ért – fogalmazott a díjazott, aki azt is megosztotta portálunkkal, hogy a mindennapokban szavak nélkül is érzi a párja elismerését, akivel nagyon jó párost alkotnak az élet minden területén. Ezt igazolja a mögöttük álló három évtized és az az összhang, amivel a gyermeknevelés buktatóin átsegítették egymást. 

– Igazából most ismertem meg igazán a Férfiak Klubja tevékenységét és misszióját, mely szerint a férfi-női szövetséget a családot szeretnék megerősíteni. Ezzel a törekvéssel maximálisan egyet értek, napjainkban ugyanis azt tapasztalhatjuk, hogy elmosódnak a különböző nemi szerepek. Ha ezt a változást megállítani nem is, de lassítani mindenképpen lehet – fejtette ki véleményét Pusztai Tamás, aki azt is elárulta, hogy születése óta Salgótarjánban él, édesapja üvegcsiszoló, édesanyja konyhai dolgozó volt. 

A gyerekek tartják fiatalon

– Édesapám egész életében igyekezett többet adni, mint amit ő kapott, és én is ezt a példát vittem tovább. Nem terveztük el a feleségemmel, Zsuzsával tudatosan, hogy nagy családot szeretnénk, abban azonban egyetértettünk, hogy több gyermeket szeretnénk. De ha újrakezdhetném az életet, semmit sem csinálnék másként – jelentette ki az édesapa. 

Mint mondta, a gyerekek és az unokák tartják fiatalon, unatkozni sosem szoktak és a mindennapok során a logisztikát már mesteri fokra fejlesztették. Hiszen mindig történik valami nem várt fordulat, egy otthon hagyott tankönyv, vagy éppen egy kificamított csukló miatt kell újraszervezni a feladatokat. A család mellett a munka is egész embert kíván, Pusztai Tamás a rendőrség állományát erősíti, mellette vállalkozást is vezet. Mindezek mellett ritkán tud hódolni hobbijának, a horgászatnak és a vasútmodellek gyűjtésének, terepasztalon való rendezésének. 

– Fontosnak tartom, hogy a gyermekeink előtt jó példaként álljunk, hiszen a szülői mintából merítenek a legtöbbet. Bízom abban, hogy olyan értékrendet tudunk számukra megmutatni, amit szívesen követnek és visznek tovább a saját családjukba – hangsúlyozta az édesapa. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában