Jótékonyság

2024.12.06. 18:50

Gáspár Zsolti több mint hétezer mikuláscsomagot ajándékoz a gyerekeknek karácsonyig

Gáspár Zsolti és csapata december elején indult útnak, hogy országszerte összesen 7200 mikuláscsomaggal lepjék meg a gyermekeket karácsonyig. Gáspár Zsolti országjáró körútja során Nógrád vármegye több településére is ellátogat, pénteken Balassagyarmaton és Nógrádmegyerben tette szebbé a gyermekek ünnepét.

Gáspár Zsolti, azaz a sokak által csak Zsolti gazdaként emlegetett műsorvezető portálunknak elmondta, hogy édesapjával id. Gáspár Győzővel, december elején indultak útnak, hogy szebbé tegyék a gyermekek számára az ünnepeket. Az első állomásuk Jármi volt, majd azóta több mint 40 településre – beleértve Nógrád vármegyeieket – is látogattak el. Emellett a napokban mikuláscsomagokkal lepték meg a budapesti Heim Pál Gyermekkórházat, a szintén a fővárosban lévő Bethesda Gyermekkórházat, valamint a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet gyermekosztályát.

Gáspár Zsolti és csapata
Gáspár Zsolti és csapata a balassagyarmati ajándékosztás előtt
Fotó: Lászlók Judit / Forrás: Nool.hu

A Gáspár családban az ünnepi időszakban való adakozás már hagyomány

Gáspár Zsoltit az országjárása során két menedzsere, Molnár Péter – akit mindenki csak Kávés Petiként  ismer – és Varga Gábor is segíti.

– A december elején indult országjárást december 23-án fogjuk befejezni. Addig pedig még nagyon sok településre ellátogatunk, hiszen mindig érkeznek újabb és újabb megkeresések, amelyeket igyekszünk maximálisan teljesíteni – mondta Varga Gábor, aki egykori pedagógusként jól tudja, milyen fontos a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása. 

Ezen a héten főként Nógrád vármegye településeire látogatott el Gáspár Zsolti és csapata, pénteken éppen Balassagyarmaton kezdték meg a napot. 

– Évek óta tartó hagyomány, hogy ebben az időszakban a balassagyarmati és a környékbeli településeket felkeresve ajándékkal lepjük meg a gyermekeket. A mai napon elsőként a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet gyermekosztályának kedveskedünk mikuláscsomagokkal. Ezúton is köszönjük dr. Szabó Gézának és dr. Fazekas Ágnes kórházigazgatónak, hogy támogatják a munkánkat. Majd a Nyírjesben működő Mosoly Egymi óvodásait és tanulóit, illetve a BSE Palóc Farkasok labdarúgócsapatának közel 200 focistáját ajándékozzuk meg mikuláscsomaggal – fogalmazott Molnár Péter, aki szerint mindenhol örömmel látják őket.

Gáspár Zsolti pénteken Balassagyarmatra és Nógrádmegyerbe látogatott el

Gáspár Zsolti országjárásához idén csatlakozott a nagyobb lánya Gáspár Gabriella is, akinek közbenjárásával vették fel a kapcsolatot a Mosoly Egymi-vel. Pénteken az intézményben összesen 170 mikuláscsomagot adtak át a Mikulás segítségével a gyermekeknek, akik vidám ünnepi műsorral köszönték meg az ajándékot. Mindez olyannyira elnyerte Gáspár Zsolti tetszését, hogy megígérte a gyerekeknek, december 19-én újra ellátogat hozzájuk és az egyik népszerű gyorséttermi lánc által készített menüvel fog kedveskedni a számukra. A gyermekek természetesen ismét kitörő örömmel fogadták az újabb felajánlást. 

Az ajándékosztás itt még nem ért véget, ugyanis a délután folyamán Nógrádmegyerben tartottak Mikulás ünnepséget, ahová 250 gyermeket vártak. Az országjárás szombaton Bátonyterenyén, Őrhalomban és Borsosberényben folytatódik majd, valamint id. Gáspár Győző kérésére Zala vármegyébe is ellátogatnak. 

Ingyenes mosodát hoznának létre a rászorulóknak

Gáspár Zsoltitól nem áll távol az adakozás, hiszen állítása szerint, amikor édesanyja beteg lett, megfogadta, mindig segíteni fog az embereknek. Így azóta is folyamatosan támogatja például a beteg gyermekeket és családjaikat. Emellett édesapjával már több mint tíz éve biztosítják a betegek számára az ingyenes szállítást annak érdekében, hogy hozzáférjenek a szükséges orvosi ellátásokhoz. Gáspár Zsolti portálunknak végül elárulta azt is, bár az évnek hamarosan vége, számukra nincs megállás, ugyanis az adakozást a 2025-ös évben is tovább folytatják. 

– Januárban szeretnék tartós élelmiszert osztani a családoknak. Továbbá édesapámmal tervezzük, hogy Nógrádmegyeren és Salgótarjánban létrehozunk egy olyan mosodát, ahol ingyen moshatnak az emberek. Ehhez az eszközfeltétel már biztosított – mondta Gáspár Zsolti, aki szerint munkájukat sokan támogatják.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában