Állatvédelem

2024.12.23. 19:30

Hősként mentik a nehéz sorsú állatokat a tereskei alapítvány tagjai (fotók)

A Segítő Kezek az Állatokért Alapítványt 2018-ban hozták létre Tereskén azzal a céllal, hogy a bajba jutott állatokat megmentsék és második esélyt biztosítsanak számukra. Makrai Krisztián és Sándor Richárd állatvédők áldozatos munkájának köszönhetően az alapítvány ma már közel száz nehéz sorsú, megunt és bántalmazott állatról gondoskodik a saját farmján.

A Segítő Kezek az Állatokért Alapítványt 2018-ban hozták létre Tereskén azzal a céllal, hogy a bajban lévő, sérült állatoknak a lehető leggyorsabban segítséget nyújtsanak – adott esetben megmentsék azokat – a hatóságokkal együttműködve és az orvosi ellátást biztosítva. Amennyiben pedig szükséges, akkor egy biztonságos és szeretettel teli menedékhelyet biztosítsanak számukra. Emellett feladatuknak tartják a mentett állatok szocializálását, a testi-, a lelki és a pszichés állapot regenerálódásának elősegítését, illetve a kutyák esetében szerető gazdik keresését. Ugyanakkor a haszonállatok nem örökbe fogadhatóak, esetükben a cél az örök élet biztosítása az alapítvány gondozásában. 

sok állat talál menedéket
Számos állat talál menedékre a tereskei fiatalok közreműködésének köszönhetően
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

Közel száz állatról gondoskodik az alapítvány

Makrai Krisztián, a Segítő Kezek az Állatokért Alapítvány megálmodója portálunknak a helyszínen elmondta, az elmúlt években a civil támogatóiknak köszönhetően sikerült egy hétezer négyzetméteres telket vásárolniuk Tereskén, ahol ma már csaknem hetven állatról gondoskodnak. 

– Jelenleg a farmon él két ló, két szamár, két póniló, egy láma, három emu, négy malac, tizenegy csüngőhasú malac, huszonöt kecske, öt bárány, három cica, négy nyúl, illetve egy másik ingatlanon huszonhat kutyáról is gondoskodunk. Sajnos, az állatok többsége állatkínzóktól kerül hozzánk. Ezért külön figyelmet fordítunk egy új lakó érkezése esetén arra, hogy az első két-három hétben külön részt biztosítsunk számára a farmon – mondta Makrai Krisztián, aki társával Sándor Richárddal hét évvel ezelőtt ismerkedett meg, és azóta közösen gondoskodnak az állatokról, sőt igyekeznek minél többet megmenteni. 

Név nélkül tesznek bejelentést a legtöbben

– A legutóbb egy ló, Sári érkezett hozzánk, akit Berkenyéről mentettünk ki. Sajnos őt a gazdája magára hagyta a mindennapokban teljesen ellátatlanul, a falubeliek gondoskodtak róla. Ezen felül egy elfertőződött tályogos sérülés is volt a lábán, ami kezeletlen volt. Emellett a közelmúltban egy olyan kutyát is kiszabadítottunk egy bátonyterenyei ingatlanról, akit végtelenül rossz körülmények között láncon tartottak. Azonban számos olyan eset volt az elmúlt években, amikor életveszélyes állapotban találtunk rá az állatokra, de szerencsére sikerült őket megmenteni – fogalmazott Sándor Richárd, akinek elmondása szerint az emberek a legtöbbször név nélkül tesznek bejelentést náluk, ugyanis félnek az ezzel járó megtorlásoktól és következményektől. 

A bejelentéseket a helyszínen ellenőrizik, amennyiben valóban állatkínzásról van szó, úgy a gazda lemondhat az állatról és akkor hozzájuk kerül, ha nem, akkor bevonják a rendőrséget. Kiemelte, nagyon jó kapcsolatot ápolnak a helyi lakossággal, az önkormányzattal és a Rétsági Rendőrkapitánysággal is, amelyek szintén segít a munkájukat.

Folyamatosan felhívják a figyelmet az állatvédelem fontosságára és a felelős állattartásra

Bár az alapítvány két tagja félelmet nem ismerve harcol az állatokért, igyekeznek mindig a lehető legjobb megoldást választani és segítséget nyújtani ott, ahol szükség van rá. Így azokat is próbálják támogatni, akik a szerény anyagi körülményeik miatt kevésbé tudják ellátni a szeretett kedvencüket. 

Sándor Richárd portálunknak végül elárulta azt is, az alapítvány segítségével folyamatosan felhívják a figyelmet az állatvédelem fontosságára és a felelős állattartásra. Sőt, amikor csak tehetik ellátogatnak az óvodákba és az iskolákba, hogy a felelős állattartásra, az állatok védelmére és szeretetére ösztönözzék a gyerekeket. Emellett, arra biztatják az embereket is, hogyha tudomásuk van rossz körülmények között tartott állatokról vagy állatkínzás szemtanúi, akkor mindenképpen tegyenek bejelentést a hatóságoknál, valamelyik állatvédő szervezetnél, vagy keressék őket bizalommal. 

 

A jövőben tovább fejlesztenék a farmot

Az alapítvány két tagja a Nool.hu-nak mesélt a jövőben terveikről is. Mint azt megtudtuk, 2025-től már fogadhatnak adó 1 % felajánlásokat, ami nagy segítség lesz számukra a farm fejlesztésében, hiszen szeretnék bevezetni a villamos energia szolgáltatást az ingatlanra, valamint egy fúrt kutat is kialakítani. Azonban minden segítség jól jön a számukra, így szívesen fogadnak például kutya- és macska eledelt, edényeket, takarókat, valamint a haszonállatoknak száraz pékárut, szénát, szalmát, répát és almát is. Amennyiben valakinek módjában áll, a kiadásaikhoz szívesen fogadnak anyagi támogatást is. 


 


 



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában