Nool.hu videó

2024.12.16. 13:20

Adventi vásári forgatag hömpölygött Somoskőben (fotók, videó)

Igazi karácsonyfalvává változott a Somoskői Látogatóközpont területe vasárnap. Az udvaron megannyi standon kézműves termékek hada csábította a vásárlókat a Somoskői Advent nevű rendezvényre, míg az épületben a gyerekek kézügyességüket csillogtathatták meg.

Sok érdeklődőt vonzott a Somoskői Kirándulóközpontba vasárnap az immár ötödik alkalommal megrendezett Somoskői Advent esemény. A program szervezői idén is készültek adománygyűjtő ponttal, így a jószívű, segíteni szándékozó emberek a Mancs a Szívben Állatvédő Egyesület javára adakozhattak. A kézműves termékekkel teli standok között igazi vásári forgatag alakult ki, ahol még a Mikulás is feltűnt az egyik rénszarvasa kíséretében.

Az adventi vásár sokakat csalogatott Somoskőbe
Az adventi vásár sokakat csalogatott Somoskőbe
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

A gyerekek meglepetést kaptak a Somoskői Advent Mikulásától

Persze a két „meglepetésvendég” nem üres kézzel érkezett, a gyerekeknek szaloncukorral kedveskedtek. A zene még inkább fokozta a remek hangulatot az egészen délutánig tartó Somoskői Advent idején, amit idén is több kísérőprogram színesített. Így például a kicsik is átélhették a karácsonyi készülődés szellemét a kirándulóközpontban zajló kézműves foglalkozás és bütykölde során.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában