2024.12.18. 11:11
Szívből és örömmel gyújtották meg a harmadik adventi gyertyát a nógrádi rendőrök
A hétvégén ünnepelhettük advent harmadik vasárnapját, amelyet az öröm vasárnapjának is nevezünk, hiszen a koszorún lévő rózsaszín gyertya az örömöt szimbolizálja. Ezen alkalomból a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt is fellobbant a harmadik adventi gyertya lángja.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a salgótarjáni székhelyű Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt felállított adventi koszorú jelképezi a közös karácsonyi ráhangolódást a rendőrség munkatársai számára. A hétvége során közösen gyújtották meg a harmadik adventi gyertyát, amelynek rózsaszín színe az örömöt szimbolizálja.
Fellobbant a harmadik adventi gyertya lángja
„Koszorúnkon a harmadik láng – az öröm lángja – december 14-én lobbant fel, amelyet Oláh Adelina és Hidasi Dávid, általános iskolai tanulók gyújtották meg. A hit és a remény mellett most már nemcsak az ünnepi készülődés hangulata, hanem az öröm is a lelkünkbe költözött” – tájékoztatott közleményében a nógrádi rendőrség.
Mint írták: az eseményen Rozgonyi Alex rendőr százados Aranyosi Ervin Advent című versével kedveskedett, míg Oláh Adelina, a Salgótarjáni Általános Iskola Arany János Tagiskolájának tanulója karácsonyi énekeket adott elő. Hidasi Dávid, a salgótarjáni Gagarin Általános Iskola diákja és felkészítő tanára hangszeres játékukkal színesítették a rendezvényt.
Az érdeklődőket a Nógrád Vármegyei Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai várták apró prevenciós ajándékokkal.