2024.09.08. 13:13
Tanszertámogatást biztosít a gyerekeknek Karancsberény önkormányzata
Karancsberény önkormányzata idén is biztosít tanszertámogatást az arra jogosultaknak, amelyre október 31-ig, csütörtökig lehet benyújtani az igényeket a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán.
A tanszertámogatás azon kérelmező részére nyújtható be, akinek a családjában az egy főre eső jövedelem a szociális vetítési alap mindenkori legkisebb összegének 600 százalékát, avagy a 171 ezer forintot nem haladja meg. A támogatás összege általános iskolás gyermekeknek 15 ezer forint, a középiskolások számára 20 ezer forint, míg a felsőoktatásban tanulók esetében 25 ezer forint. A kérelmet formanyomtatványon kell benyújtani, amely a hivatalban átvehető. A dokumentumhoz csatolni kell az egy háztartásban élők jövedelemigazolását, a középiskolás tanuló esetében a diák iskolalátogatási igazolását, főiskolai, egyetemi hallgató esetében pedig a jogviszony igazolását vagy az érvényes diákigazolvány másolatát.