Rendezvény

2024.09.15. 14:00

Színészekkel rúgták a bőrt a somosi vigadalomban

A rossz időjárás ellenére is megrendezték az idei falunapot, azaz a Somosi Vigadalmat, ahol programok sokaságával várták a látogatókat szombaton. Izgalmas focimeccset is láthattak az érdeklődők.

Nagy Orsolya

A falunap főzőversennyel kezdődött a reggeli órákban, majd nagypályás futballmérkőzés során mérte össze tudását a Somosi válogatott és a Magyar Színészválogatott csapata. Később élményautózáson is részt vehettek a járművek szerelmesei, aki pedig másokon szeretett volna segíteni, annak véradásra is lehetősége nyílt. 

vigadalom, somosi
A Magyar Színészválogatott mérkőzött meg a somosiakkal
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

A Desperado is fellépett a somosi vigadalomban

Emellett egyéni tekeversenyt, illetve tekebemutatót szerveztek. Az esti órákban pedig a vidám hangulatról Orosz György humorista gondoskodott, majd a Desperado feat. Timi fellépését élvezhették a látogatók. Ezen túlmenően esti örömtáncot tartottak a Kiskút Néptánccsoporttal, végül mulatsággal zárták a napot. Természetesen a nap folyamán színpadi zenés-táncos programokból sem volt hiány Somoskőújfaluban, de volt egyebek mellett kiállítás, gyermekprogramok, kézműves termékek sorakoztak fel és számos finomságot kóstolhattak az érdeklődők.

Skuczi Nándor megyei közgyűlési elnök a Facebook-oldalán osztott meg néhány képet a vigadalomról:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában