2024.09.13. 17:25
Honvédelmi táborok: számos izgalom várta a nógrádi diákokat (fotók, videó)
A hagyományokat követve idén nyáron is katonás élményekkel gazdagodhattak a fiatalok szűkebb hazánk területén. Ebben az évben azonban újdonságot jelentett, hogy a nógrádi területvédelmi zászlóalj szervezésében zajló honvédelmi táborok közül több új tematika köré épült.
Az idei évben is megannyi katonás élménnyel gazdagodhattak a fiatalok az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred vitéz Széplaki János 25. Területvédelmi Zászlóalj által szervezett honvédelmi táborok idején. Portálunk korábban már beszámolt róla, hogy idén is népszerűek voltak a Magyar Honvédség által szervezett táborok. A négy nógrádi turnus közül csupán egy épült a már megszokott harcos tematika köré, míg újdonságként másik kettő a „túlélő”, egy pedig a „drónpilóta” témakört járta körbe.
A portálunkhoz eljuttatott tájékoztatás szerint a négy táborban összesen 136 diák bújhatott egységes pólóba és terepmintás nadrágba. Az egyhetes programok közül háromnak Salgótarjánban a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum (NVSzC) Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, míg egynek Balassagyarmaton az NVSzC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola udvara biztosított helyszínt.
Ez utóbbi turnus amiatt is különleges volt, mert a foglalkozásokon 17-18 éves fiatalok vettek részt, míg a többi tábor a 12-15 év közötti korosztály számára volt meghirdetve. A közleményből az is kiderült, hogy a nógrádi alakulat által szervezett eseményekre az ország minden tájáról érkeztek a tanulók. Összességében a legtöbb gyermek Pest és Nógrád vármegyéből csatlakozott a szűkebb hazánkban zajló táborok programjaihoz, illetve szintén szép számmal képviselték magukat a Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei diákok. Néhány résztvevő pedig az alábbi vármegyékből érkezett:
- Csongrád-Csanád
- Fejér
- Győr-Moson-Sopron
- Hajdú-Bihar
- Jász-Nagykun-Szolnok
- Komárom-Esztergom
- Veszprém
- Zala
Honvédelmi táborban a nógrádi diákok
Fotók: Vendel LajosHasznos ismeretekkel gazdagodtak a gyerekek a nógrádi honvédelmi táborokban
A nógrádi honvédelmi táborok során minden nap kijutott az izgalmas programokból, illetve akár csak a korábbi években, úgy idén is megannyi, a hétköznapok során hasznos ismerettel is gazdagodhattak a fiatalok. Mind a négy turnus esetében az általános programok közé tartoztak például az egészségügyi, az alaki, a közelharci, és a katonai testnevelés foglalkozások.
Minden esetben színesítette a hetet egy-egy hagyományőrző csoport bemutatója, illetve a salgótarjáni székhelyű toborzóiroda katonái statikus fegyverbemutatóval készültek a táborozók számára. Emellett a fiatalok menet- és túlélési gyakorlat során megismerhették a program helyszínének környezetében található nevezetességeket.
Így például Salgótarjánban Salgó várát hódíthatták meg a gyerekek kísérőik kíséretében, míg az idősebb korosztály Balassagyarmaton, a Nyírjesben töltött egy kalandos napot, amely során még az Ipoly folyón is evezhettek. Egyik héten sem maradhatott ki a programok közül a kicsik és nagyobbak körében egyaránt nagy népszerűségnek örvendő járőrverseny, amely során katonás feladatokban mérhették össze a táborozók kitartásukat, ügyességüket és rátermettségüket.
A legjobb táborozókat egy-egy bordó barettsapkával ismerték el
Természetesen a különböző tematikákból fakadóan speciális foglalkozásokból sem volt hiány. A balassagyarmati harcos honvédelmi tábor során a helyi Honvédelmi Sportközpontban légpuska versenyen tehették próbára pontosságukat mind egyéni, mind csapat kategóriában a fiatalok, akik emellett az OCR akadálypálya jelentette kihívásokat is leküzdhették.
GALÉRIA - Hasznos ismeretekkel gazdagodtak a gyerekek a nógrádi honvédelmi táborokban
Fotók: Beküldött
A két túlélő tematikájú tábor során a gyerekek olyan elméleti és gyakorlati ismeretekkel bővíthették tudásukat, mint például a terepen való tájékozódás, a menedéképítési, a csomózási és a biztonságos tűzgyújtási technikák, de azt is elsajátíthatták, hogy mi a teendő, ha eltévednek egy erdőben. A drónpilóta tematikájú táborok során természetesen elsősorban a repülőeszközök irányításával ismerkedhettek a gyerekek mind nappal, mind sötétedés után.
A 25. TVZ által szervezett honvédelmi táborok esetében a pénteki zárónap egyben egy nyílt nap is volt, amely során a résztvevők bemutathatták családtagjaiknak, mit is tanultak a mögöttük álló napok során. Ezentúl – a táborzászló levonása előtt – a táborvezető elismeréseket adott át a diákoknak az egyhetes program során elért eredményeikért, illetve folytatva a hagyományt mind a négy nógrádi honvédelmi tábor esetében a legjobb táborozó egy bordó barettsapkát kapott emlékül.
Nool.hu videó
- Szakmai piactérré alakult a salgótarjáni sportcsarnok (fotók, videó)
- „Büszkén mondhatom, hogy sokat változtam” – vallja a Children of Distance frontembere (videó)
- Szécsény Feszt szüreti felvonulással mulathatott a kisváros lakossága (fotók, videó)
- Önkéntesség: fiatalok hasznos munkája nyomán szépül az időskorúak otthona (videó)
- A polgármester is fegyvert fogott a salgótarjáni lövészek nyílt napján (fotók, videó)