2024.08.19. 08:40
Színházi élményt nyújtott a bárnai falunap: díszpolgári címet is átadtak
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték a falunapot a településen.
A rendezvényen számos programmal várták az érdeklődőket. Volt egyebek mellett interaktív cirkuszi előadás, de slágerkavalkádot is hallhattak a látogatók, amely során Pánczél Dia és Franczúz Erika lépett színpadra, valamint latin táncokat is láthattak az érdeklődők a Mona Deja-Vu Tánciskola növendékeitől. Ezen túlmenően koncertjével szórakoztatta a közönséget az Agyagbanda Zenekar, míg Szabó Réka Panka légi táncot mutatott be.

Forrás: Beküldött fotó
Az esti órákban az érdeklődők a 4Kő Színpad előadásában tekinthették meg a Szállj velem! című fergeteges vígjátékot, amelyet Tóth László írt és rendezett. Ezt követően Mr. Rick gondoskodott a jó hangulatról, végül tűzijátékkal és utcabállal zárták a rendezvényt, amelyen a Horizont zenekar adta a talpalávalót.
A rendezvényen ezen túlmenően Oravecz Roland polgármester átadta a Bárna Község Díszpolgára címet is, amelyet Tóth László, a Salgótarjáni Tankerületi Központ szakmai vezetője és a színházi darab rendezője vehetett át idén. Tóth László már több évtizeden keresztül kiemelkedő módon szolgálja a település közösségét.