Testvértelepülési találkozó

2024.08.21. 08:30

Átadták Szanda első játszóterét a testvértelepülési találkozón

Szanda önkormányzata a közelmúltban rendezte meg az Ezüst Üst Főzőversenyt és Testvértelepülési Találkozót a művelődési ház udvarán. A rendezvény keretében átadták a pályázati forrásból megépült új játszóteret, valamint egy konferenciát is tartottak a testvértelepülési találkozón résztvevő községek számára.

Átadták a játszóteret

Forrás: Facebook/Balla Mihály

Az esemény az Ezüst Üst főzőversennyel kezdődött, amelyen tíz csapat készített különböző hagyományos bográcsos ételeket. Ezzel egy időben megtartották az ünnepi szentmisét is, amelyet Ipolyi Károly, Magyarnándor plébánosa celebrált. Az eseményen ünnepélyes keretek között átadták a község első játszóterét is. 

testvértelepülési találkozó, játszótér
A testvértelepülési találkozón átadták az új játszóteret
Forrás: Facebook/Balla Mihály

A testvértelepülési találkozót változatos programok kísérték

– A fejlesztés a Magyar Falu Programban elnyert közel hatmillió forintból valósulhatott meg – mondta Tóth Tamás, Szanda polgármestere. Hozzátette: – A beruházás már évek óta váratott magára és nagy szüksége is volt rá amiatt, hogy – nagy örömünkre – folyamatosan növekszik a gyermeklétszám a községben, valamint sok gyermek is érkezik hétvégente a településre. Ez a fejlesztés segíti Szanda élhetőbbé válását, valamint növeli a lakosság megtartóerejét is. 

A rendezvényen jelen volt Balla Mihály országgyűlési képviselő, dr. Bablena Ferenc, Nógrád Vármegye Önkormányzatának társadalmi megbízatású alelnöke és Takács Bálint, a Rétsági Járási Hivatal vezetője is. 

Ezután ünnepélyesen is megnyitották az Ezüst Üst Főzőversenyt és Testvértelepülési Találkozót. A nap további részében hagyományőrző előadások, valamint könnyűzenei produkciók gondoskodtak a jó hangulatról. Emellett a főzőversenyre nevezett csapatok elkészült ételeit a zsűri értékelése után értékes ajándékokkal díjazták. Az eseményt szabadtéri bállal zárták. 

Konferenciát is tartottak

Tóth Tamás portálunknak elmondta, hogy az Ezüst Üst Főzőverseny és Testvértelepülési Találkozó részét képezte a Fiatal Európa – Ismerjük meg magunkat – Ismerjük meg Európát! – Fiatalok fóruma című konferencia is, amelynek témája: a Maastrichti szerződés – szabad mozgás – külföldi munkavállalás volt. 

– A rendezvény egy határon átnyúló Interreg pályázat támogatásával valósult meg. Ennek köszönhetően vehetett részt rajta az erdélyi Hegyközszentmiklós, valamint a felvidéki Leszenye küldöttsége. A művelődési házban megtartott konferencián az Európai Unió mellett a testvértelepülések jelenlegi helyzetének a javításáról, a kapcsolatok erősítéséről, illetve a munkavállalás és a tanulás lehetőségeiről is szó esett – mondta a polgármester. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában