2024.03.14. 20:14
Fejet hajtottak a pásztói ünnepségen 1848-49 hősei előtt (videó)
Méltó módon emlékeztek meg az 1848-49-es eseményekről csütörtökön a pásztói ünnepségen, amelyen a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium diákjai, a Muzsla Néptáncegyüttes, valamint a Déryné Társulat színművészei is felléptek.

Becsó Zsolt koszorúz
Forrás: Nool.hu
Fotó: Vendel Lajos
Pásztón az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából megtartott ünnepi megemlékezésen nem csupán a helyi lakosok, az érdeklődők és az iskolások voltak jelen, hanem a város valamennyi hivatalának és intézményének képviselői is tiszteletüket tették az ünnepségen, fejet hajtva a polgármesteri hivatal előtti emlékszobornál.
A rendezvény nyitányaként a résztvevők közösen meghallgatták a Himnuszt, majd Farkas Attila, Pásztó város polgármestere mondta el köszöntő gondolatait. A lélekemelő, megemlékező beszédet követően a Mikszáth Kálmán Gimnázium 11. f osztályos diákjai mutatták be a "Viem Meam Persecutussum" című ünnepi műsorukat, amelynek összeállításában Jakab György francia nyelvi és földrajz tanár segédkezett.
A téren felléptek még a Muzsla Néptáncegyüttes fürge lábú táncosai, valamint a Déryné Társulat két színművésze, Kárpáti Barnabás és Pásztor Márk.
Az esemény lezárásaképpen a helyi polgármesteri hivatal előtt lévő 1848-49-es emlékszobornál koszorúzott Farkas Attila polgármester, Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a Nógrád Megyei Kormányhivatal, a Pásztói Járási Hivatal képviselői, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség városi szervezete, a Kereszténydemokrata Néppárt delegációja, illetve a Magyar Összetartozás Baráti Köre pásztói patriótái. Végül a megzenésített szózat jól ismert dallamai csendültek fel, amelyet közösen énekeltek el a résztvevők.
Nool.hu videó
- Vigyázat! Köd nehezíti a reggeli közlekedést, különösen a Mátrában. Óvatosan az utakon!
- Különlegességek kavalkádja várt mindenkit az első szécsényi kézműves vásáron – fotókkal, videóval
- Ez fergeteges volt! Óriási bulit csinált a Tankcsapda Pásztón – fotókkal, videóval
- Villámgyors diákok lepték el az Ipoly-gátat (fotók, videó)
- Új hír érkezett a lezárásról! Fotókon mutatjuk, mekkora a baj Őrhalomnál (videó)