Idősek napja

2023.11.20. 16:10

Százéves szépkorút is köszöntöttek az idősek napi programon Karancskesziben

A napokban rekord számú résztvevővel rendezték meg Karancskesziben az idősek napját, száznál is többen érkeztek a programra – adták hírül a helyi művelődési ház közösségi oldalán.

Gulyás Edina

Száznál is többen érkeztek a programra

Forrás: Facebook | Karancskeszi Művelődési Ház

Mint arról beszámoltak: a műsort megelőzően külön köszöntötték a megjelentek között azokat, akik az elmúlt egy évben töltötték be 70. életévüket, valamint a rendezvényen adták át jókívánságaikat Lőrincz Jánosné Jolika néninek is, aki idén júliusban ünnepelte századik születésnapját. A szépkorúaknak a helyi Százszorszép Óvoda gyermekei, valamint a Platthy József Általános Iskola alsó tagozatos diákjai is műsorral kedveskedtek, de az egyházasgergei vidám asszonyok, valamint az Őszirózsa hagyományőrző csoport is színpadra lépett. Az este folyamán Deák Béla és Lantos Sándor szolgáltatta a talpalávalót.

A rendezvény ideje alatt helyi alkotók műveiből rendeztek kiállítást. Az érdeklődők megtekinthették Gombkötő Jánosné gyémántszemes kirakós képeit, Kovács Anikó papírfonással készült tárgyait és Rozgonyiné Ponyi Márta horgolt figuráit is. Az estét jó hangulatban, tánccal zárták a szépkorúak. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában