2023.07.28. 10:25
Ismét ínycsiklandó ételek készülhetnek a kishartyáni Ménes-patak főzőversenyen
Tizenkettedik alkalommal mérhetik össze a gasztronómiai jártasságukat a főzőcsapatok Kishartyánban augusztus 5-én, szombaton.
A község közösségi oldalán megosztott tájékoztatás szerint a XII. Ménes-patak főzőversenynek a falu sportpályája ad otthont, ahol 8 órakor gyülekezhetnek a próbatételre benevezett csoportok.
A nap folyamán a jó hangulatról Márton Imre gondoskodik majd, az érdeklődők 10 órától a helyi óvodások előadását tekinthetik meg. A következő programként 13 óra 30 perctől a Szécsényi Népdalkórus énekel majd az egybegyűlteknek, akiknek fél órával később már az Együtt Egymásért Egyesület kedveskedik műsorral. Arra, hogy a zsűri szerint a szabadban elkészíthető ételek kategóriájában melyik csapat alkotta a legkiemelkedőbbet, 15 órakor derül fény. Végül a kishartyáni programot a Jump Rock Band fellépése zárja 15 óra 30 perctől.
A bejegyzésből továbbá az is kiderült, hogy a főzőversenyhez az önkormányzat gondoskodik az ivóvízről és a tűzifáról, ellenben a felszereléseket és az alapanyagokat a csapatoknak maguknak kell biztosítaniuk. Nevezési határidő augusztus 4., péntek.