Szűrővizsgálat

2023.06.07. 14:19

Nógrád vármegyén innen és túl is őrzi a salgótarjáni alapszervezet az emberek egészségét

Eseménydús hetekre készülnek a Magyar Rákellenes Liga (MRL) Salgótarjáni Alapszervezetének tagjai, június elején ugyanis – a strandszezon mellett – a nyári szűrővizsgálataik is beindultak. A lakosok mellett például a hivatásos tűzoltóknak is lehetőséget biztosítottak arra hétfőn, hogy visszajelzést kapjanak egészségi állapotukról, de emellett egy fővárosi jótékony rendezvényen is képviselték szűkebb hazánkat.

Veres Edina

Kreicsi Mária is felsorakozott a futóverseny rajtvonala mögött

Forrás: Beküldött fotó

Kreicsi Mária, a salgótarjáni alapszervezet elnöke elmondta: több helyszínen nyújtanak lehetőséget az érdeklődőknek a betegségmegelőzés egyik alappillérének számító szűrővizsgálatok elvégzésére.

Kedden Salgótarjánban, a tűzoltó-parancsnokságon, míg szerdán a balassagyarmati tűzoltóknál tartottunk szűrőnapot a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály munkatársaival. Az alapszervezetünk szakképzett önkénteseinél szájüregi szűrésre, vércukor- és koleszterinszint mérésre, illetve PSA tesztre jelentkezhettek a tűzoltók, a Népegészségügyi Főosztály munkatársai pedig testanalízist, vérnyomásmérést és EKG vizsgálatot végeztek – részletezte Kreicsi Mária, aki arra is kitért, hogy a vizsgálatokat kóros eredmények esetén tanácsadással is kiegészítik, illetve indokolt esetben szakorvosi kivizsgálásra tesznek javaslatot.

Az alapszervezet elnöke arra is rámutatott, hogy a hivatásos tűzoltók mellett természetesen a lakosokat is várják hasonló eseményekkel, így például június 10-én, szombaton a zagyvarónai sportnap résztvevői kaphatnak visszajelzést egészségi állapotukról 13 és 15 óra között. A MRL Salgótarjáni Alapszervezetének tagjai és önkéntesei egy héttel később, azaz június 17-én, szombaton 10-től 13 óráig a salgótarjáni strandnyitón is jelen lesznek, ahol a szűrővizsgálatok mellett hasznos, naprakész információkkal látják el az érdeklődőket a tanácsadás keretében. Ez utóbbi programon a Salgótarjáni Mályvavirág Pont is részt vesz, tőlük mind a nők, mind pedig a férfiak a HPV okozta betegségekkel, a megelőzés lehetőségeivel, a védőoltással és a szűrésekkel kapcsolatos kérdéseikre kaphatnak választ.

Az egyesület alapítótagjaként felsorakozott a budapesti jótékonysági futóverseny rajtvonala mögött

Portálunk érdeklődésére Kreicsi Mária azt is elmondta, hogy a salgótarjáni alapszervezet tagjai alkalmanként szűkebb hazánk határain túl is felhívják a figyelmet a daganatos betegségekre, azok megelőzésének, korai felismerésének jelentőségére és az aktív közreműködés fontosságára. A napokban például a fővárosba utaztak, ahol az Aldi női Futógálán vettek részt. A sportos kezdeményezés jótékony célt is szolgált, a jelenlévők az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesületet is támogathatták a felajánlásaikkal.

– Az MRL Salgótarjáni Alapszervezetének csapatát hatan képviseltük az Egészség Hídja standjánál, ahol az érdeklődők egy kérdőív kitöltésével tesztelhették tudásukat, de részt vehettek dietetikai tanácsadáson, illetve elsajátíthatták az emlő önvizsgálatának a mozdulatait is. Emellett szóbeli és nyomtatott információs anyag segítségével gyűjthettek naprakész információkat az emlőrák korai felismerésének a lehetőségeiről, a szűrés fontosságáról, a kockázati tényezőkről, illetve a terápiás lehetőségekről is. Hihetetlen örömmel töltött el bennünket, hogy a szervezet a verseny végén 220 ezer forint adományt vehetett át – fejtette ki Kreicsi Mária, aki azt is elárulta, hogy az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület alapítótagjaként természetesen ő is felsorakozott a futóverseny rajtvonala mögött.

Az MRL Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke zárásként elárulta, hogy az események mellett természetesen állandó programjaik sem szünetelnek a nyár folyamán. Így például csütörtökönként a tornaklub foglalkozásain mozognak közösen, illetve önkénteseik hetente kétszer a salgótarjáni onkológiai központban gyógyulókat is felkeresik, hogy támogassák őket a betegúton.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában