Esemény

2023.06.03. 20:40

Nemzetünk összetartozását ünnepelték Keszegen

Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából Madách-napot rendeztek szombaton Keszegen. Ennek keretében a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Trianoni emlékműnél megemlékezést is tartottak.

Lászlók Judit

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Trianoni emlékműnél megemlékezést is tartottak

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hüvösi Csaba

A megemlékezésen Csiri Csaba, Keszeg polgármestere elmondta, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeztet Magyarországon. 

– Egyrészt emlékeznünk kell az 1920-as trianoni békediktátum okozta nemzettragédiára, másrészt viszont az összetartozás élményét is meg kell élnünk június 4-én – mondta a polgármester, hozzátéve: – Mi, az anyaországban maradtak szinte el sem tudjuk képzelni azt a traumát, melyet 3,5 millió embernek kellett átélnie. Egyik pillanatról a másikra idegen országba kerültek, elszakították őket a családjuktól, az anyanyelvüktől, s közben ősi földjüket el sem hagyták. Idegenek, számkivetettek lettek ott, ahol évszázadok óta éltek, vívták végvári harcaikat, védték magyarságukat, őrizték az évszázadok magyar hagyományait.

Megőrizték magyarságukat

Beszédében kiemelte, hogy emlékezni kell azokra, akik megőrizték az azóta eltelt 103 esztendőben az összetartozást, az anyanyelvünket, a történelmünket, a dalainkat és a cserepekre tört közös életünk megannyi darabját. 

– Nekik köszönhetjük, hogy azt a csapást, amit Trianonban szenvedtünk el, s amelyet sokan halálosnak gondoltak, túlélte a magyarság. Nemcsak túléltük, de lassan-lassan legyőzzük Trianont. Legyőzhetjük, ha hisszük, hogy összetartozunk mi, magyarok. Amitől pedig valóban összetartozunk, az sokkal több, mint a földrajzi határok, hiszen a kultúránk, a nyelvünk, az értékeink és a történelmünk az, ami igazán erősen összeköt – hangsúlyozta a polgármester.

Ezt követően a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés virágait a Trianoni emlékműnél. Ezután átvonultak az I. és II. világháborúban elhunytaknak állított emlékműhöz, ahol tiszteletük jeléül szintén koszorút helyeztek el a résztvevők. Az eseményen közreműködött a helyi népdalkör is. 

Mint arról beszámoltunk, a Madách-napon emléktáblát is avattak az író tiszteletére:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában