Közélet

2023.06.01. 11:20

Nem kell aggódni az utánpótlás miatt – mindig csatlakoznak újabb tehetségek a szécsényi színjátszókhoz

Garamvölgyi Andrea 2005-ben hozta létre az Andi Színjátszósai Társulatot, amelynek növendékei közül többen választották már hivatásuknak a színjátszást. A visszajelzések alapján pedig az egykori tanítványok remekül megállják a helyüket az ország bármely színpadán. A társulatnak azonban az utánpótlás miatt sem kell aggódnia, ugyanis mindig vannak tehetséges jelentkezők.

Lászlók Judit

Garamvölgyi Andrea 2005-ben hozta létre az Andi Színjátszósai Társulatot

Forrás: Beküldött fotó

Mint ismert: a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola szécsényi tagintézményének képzése 1998-ban színjátszással is bővült. A tanszak 2005-ben ketté vált, és Garamvölgyi Andrea csoportja Andi Színjátszósai Társulat néven folytatta tovább a művészeti iskolai munkáját. Az első bemutatkozásuk A dzsungel könyve című musical volt, amellyel nagy sikert arattak. Az azóta eltelt években is követték a zenés színpad és a zenés musicalek irányát, színpadra vitték többek között a Twist Olivért, a Valahol Európábant, az István, a királyt, illetve a Hair című darabot is, amelyek szintén sikeresek voltak.

Mindeközben pedig számos elismerést is begyűjtött a társulat. Ezek közé tartozik a Zenthe Ferenc Színház a Vastaps-díja, amelyet kétszer is a tagoknak ítéltek, illetve a Nógrád Megyei Príma díj is. Garamvölgyi Andrea elmondása szerint mindegyikért nagyon hálás és büszke a csapatra, azonban számukra külön örömöt jelent, ha az elismerést közvetlenül a nézőktől kapják.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a szakmai zsűri előtt is megmérettessék magukat a csoport fiatalabb tagjai, hogy részt vegyünk a különböző színjátszó találkozókon, illetve lássunk más csapatokat is. Mindezek megerősítik őket, illetve egyfajta visszacsatolást is jelentenek számukra, hiszen részt vesznek a próbákon, közösségben vannak, alkotnak és együttműködnek – fogalmazott a társulat vezetője.

A visszajelzések alapján pedig az is elmondható, hogy remek szakmai műhelymunka folyik Szécsényben. Az egyéni képzések és a csoportos órák, valamint a rendezés is mind jó irányba haladnak.

– Akik egy kicsit is ismernek, azok tudják, hogy nem akarok színészeket kinevelni. Amikor a növendékeim azt mondják, hogy a színészetet választják hivatásuknak, akkor mindig kétkedve fogadom azt. Azonban, ha nagyon elszántak, akkor az nekem is egy jó biztatás. Külön öröm számomra, hogy ezek a fiatalok meg is állják a helyüket az ország bármely színpadán. Nem titok, amikor Pesák Ádám először lépett fel a Budapesti Operettszínházban, akkor még csak a sokadik számú statiszta volt, és egy legyező miatt szinte alig látszott. Én azonban nagyon megkönnyeztem az első szereplését. Azonban szintén rendkívül büszke vagyok Pásztor Mátéra is, aki a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulatának a tagja, illetve Vanya Noémire és Horváth Mártonra is, akik a Vasutas Zene- és Képzőművészeti Iskola Pesti Broadway Stúdiójába készülnek. Ráadásul Horváth Márton szerepet kapott az Operettszínház Monte Cristo grófja című előadásban is, míg Pesák Ádám a Madách Színház Pretty Woman – Micsoda nő! című musicalében játszhatja el Edward szerepét. Utóbbi bemutatója szeptember 15-én, pénteken lesz majd. Mindezek mellett idén öten jelentkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a társulat tagjai közül – mondta el Garamvölgyi Andrea. 

Hozzátette: ugyanakkor azokra a tanítványaira is büszke, akik nem a színészetet választják hivatásuknak, hanem például kiváló pedagógus, vagy éppen marketinges, esetleg irodavezető szakember lesz belőlük.

Több rendezvényen is fellépnek majd a nyár folyamán

– Szerencsére mindig vannak új és tehetséges jelentkezők. Őket igyekszem úgy koordinálni, hogy ne egy teljesen új csapatba kerüljenek, hanem együtt dolgozzanak a régebbi színjátszósokkal. Ezáltal tudnak tanulni és a fejlődni. A napokban például részt vettünk egy versenyen, ahol több új színjátszós növendékem szerepelt, és egyből egy ezüst minősítést sikerült elnyernünk, ami szerintem egy remek teljesítmény – emelte ki a társulat vezetője. 

Végül arra is kitért, hogy jelenleg is zajlanak az egyéni képzések, amelyekből a nyár elején rendeznek majd egy zenés estet. A társulat következő premierje a Szécsényi Gyermekévadban lesz, ahol A brémai muzsikusok című zenés mesejátékot mutatják majd be, amelyben nagy segítséget nyújtott a Zenthe Ferenc Színház. Emellett pedig több rendezvényen is találkozhat majd velük a közönség a nyár folyamán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában