Búcsú

2023.06.05. 07:42

Dzsungeltúra is színesítette a ságújfalui óvodások ballagását (fotók)

Ünnepi műsor keretében intett búcsút a nagycsoport a Ságújfalui Makkocska Óvodának a napokban.

V. E.

A település közösségi oldalán számolt be az eseményről. Mint írták, elbúcsúztak második otthonuktól, a Ságújfalui Makkocska Óvodától a nagycsoportos óvodások. A ballagásnak a helyi kultúrház adott otthont, amely zsúfolásig megtelt a gyermekeket kísérő családtagokkal, rokonokkal.

– Balogh Judit vezetőóvónő köszöntő szavai után, lüktető dzsungelként elevenedett meg a színpad, ahol a gyerkőcök, állatbarát intézmény tanulóihoz méltó lelkesedéssel gondoskodtak az őserdő és a szavanna közismert lakóiról, például tigrisről, elefántról, zsiráfról és vízilóról – számolt be a rendezvény részleteiről a bejegyzés, amelyből az is kiderült, hogy a vidám és kedves műsor után egy, az elmúlt három évben készült pillanatképeket tekinthettek meg a vendégek. Végül a kis- és a középső csoportos óvodások búcsúját követően, a ballagó gyerekek is elköszöntek társaiktól, óvónőiktől, illetve nevelőiktől.

A posztban végül hozzátették: a gyerekeket, akiknek a vállára a napokban tarisznyát akasztottak, szeptembertől várja az iskola. Ugyanakkor kedvességük és szép dzsungeltúrájuk még nagyon sokáig emlékezetes marad.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában