Bűnmegelőzés

2023.06.03. 12:09

Budapestről érkeztek rendőrök Vanyarcra, figyelmeztették a fiatalokat

A szerhasználat káros hatásairól tartottak előadást a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a minap Vanyarcon.

N. O.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársai jártak a településen

Forrás: Facebook | Vanyarc/ON

Mint arról már beszámoltunk: a Vanyarcon élők arra panaszkodnak, hogy egyre durvább mértéket ölt a bűnözés és a drogfogyasztás a településen. Bálint Csabáné polgárőrként tevékenykedik a településen, érdeklődésünkre elmondta: nagyjából idén januárban kezdődött minden, de már előtte is volt néhány „érdekes” eset.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a felmerült problémák miatt is kiemelt figyelmet fordítanak a vanyarci lakosság biztonságérzetének növelésére.

A napokban pedig bűnmegelőzési előadáson vehettek részt az érdeklődők a faluban. Az önkormányzat közösségi oldalán arról számolt be, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársai jártak náluk, akik a Szer, ami megváltoztat címmel tartott előadást. Mint írták, a környező települések iskoláiból a gyermekek és kísérőik vettek részt rajta. Tanulságos előadást hallhattak és nézhettek meg a fiatalok. A szervezők remélik, hogy ezzel is hozzájárultak ahhoz, hogy mindenki távol tartja magát a drogok használatától.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában