Jegyzet

2023.05.23. 10:22

Napégette tortúra

Sokakat megégetett a hirtelen nyár - Veres Edina gondolatai a témában.

Veres Edina

A több napon át tartó esőzés után berobbant a nyár. Alapvetően részemről nincs is ezzel semmi baj, hiszen a téli hónapok elmúltával egy ideje készültem már arra, hogy a kötött pulóvereket elpakolhassam a szekrényem mélyére. Csupán arra nem számítottam, hogy ezt – bármilyen átmenet nélkül – egyik napról a másikra kell megtennem… pedig ez éppen így történt a hétvégén.

Egy rendezvényre érkeztem a kora délelőtti órákban. Sürögtem-forogtam a helyszínen, és egyszerűen észre sem vettem, hogy időközben a Nap bizony egyre feljebb kúszott az égbolton és a sugarai perzselni kezdtek. Ugyan már napközben is éreztem, hogy kicsit leégtem, de nem volt nálam semmi a helyzet orvoslására. A végeredményre este, a tükörbe nézve döbbentem rá: ahol a felsőm nem takarta el a vállam és a karom, olyan pirossá váltak a testrészeim, hogy mellettük a rákvörös árnyalat rózsaszínnek tűnt. Természetesen a kellemetlen égő érzés napokig velem maradt, ugyanakkor a legfájdalmasabb az egészben az volt, hogy tavaly szintén hasonló tortúrát éltem át. Emlékeim szerint a hirtelen érkező forróság akkor is felkészületlenül ért.

Az esetekből okulva most a táskámba tettem egy kis kiszerelésű naptejet, illetve egy napozás utáni hűsítő kencét, amiket szerintem a felszereléseim között is hagyok, hogy legyen mihez nyúlnom abban az esetben, ha jövőre is ennyire váratlanul toppan be a nyár… és bízom benne, hogy az előkészületeknek köszönhetőn ez utóbbi termékre már nem lesz többet szükségem.

 

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában