Közösségépítés

2023.05.01. 21:31

Műanyagpalackokból készült madárijesztő győzött a csesztvei fesztiválon

A Csesztvei Hagyományőrző és Kulturális Egyesület huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a Madárijesztő Szépségfesztivált hétfőn a művelődési ház mögötti területen. A győztes alkotás Mócz Rékáé lett, aki az újrahasznosítás jegyében készítette el a madárijesztőjét.

Különleges és látványos madárijesztők készültek a szépségversenyre

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Erdei Zsuzsanna, a Csesztvei Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elnöke a portálunknak a helyszínen elmondta, az egyesületük 1999 óta rendezi meg a bakuszok találkozóját általában május második vasárnapján a községben. A Madárijesztő Szépségfesztivál ötlete pedig egy francia településről származik, amelyet az egyesület első elnöke honosított meg hagyományteremtő szándékkal Csesztvén. Az idei Madárijesztő Szépségfesztivált, azonban a hagyományoktól eltérően, majálissal egybekötve tartották meg hétfőn a művelődési ház mögött lévő területen.

– A Madárijesztő Szépségfesztiválra a nevezők délelőtt megépítik a madárijesztőket. Aztán mindegyik kap egy számot, majd dél körül a háromfős pártatlan zsűri pontozza azt, hogy a madárijesztő mennyire ötletes, illetve milyen a kivitelezése és a működőképessége – fogalmazott Erdei Zsuzsanna, hozzátéve a mai programot kibővítették még egy pontgyűjtő vetélkedővel is. Így a különböző játékos feladatok elvégzésével a résztvevő gyerekek pontokat gyűjthettek, aki pedig összegyűjtötte a maximum pontszámot azt csokoládéval jutalmazták. 

Műanyagpalackokból készült madárijesztő győzött a csesztvei fesztiválon
Megmozgatta a gyerekek fantáziáját is az a lehetőség, hogy kedvükre alkothatnak
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

A versenyre összesen kilenc madárijesztőt neveztek. Köztük volt Zsíros Szabina is, aki három gyermekével szinte minden évben részt vesz a versenyen és már több alkalommal is sikerült szép eredményt elérniük. Idén Izoldára keresztelt madárijesztőjüket hozták el a rendezvényre. 

– Fontos volt, hogy magas és színes legyen, valamint legyenek rajta csörgők és fényvisszaverő anyagok. Továbbá, hogy a madárijesztő funkcióját teljesen betöltse – mondta el portáluknak Zsíros Szabina, aki szerint a Madárijesztő Szépségfesztivál egy nagyon jó közösségi program és a gyerekek is szívesen vesznek benne részt. Ezért bízik benne, hogy a jövőben egyre több madárijesztő készül majd és minél több helyi fiatal csatlakozik a kezdeményezéshez. 

Műanyagpalackokból készült madárijesztő győzött a csesztvei fesztiválon
Gondoskodtak a szervezők a szórakozási lehetőségekről is
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

A tavalyi győztesek Jakubeczné Szugyiczki Tünde és gyermekei idén egy Kandisz Nóra nevű madárijesztőt készítettek, amelyet a gyerekek számára is kedves állatok, a kismalacok ihlettek. Jakubeczné Szugyiczki Tünde elmondása szerint az idei versenyre több alkotás készült, amelyek egyaránt kreatívak és ötletesek, így nehezebb is volt a verseny. Azonban hangsúlyozta számukra a részvétel a legfontosabb. 

A versenyen a harmadik helyezést Jakubecz Norbert, Jakubecz Hunor és Jakubecz Elena érte el. A második helyen Horváth Nola, Horváth Szófia és Tornyos Borbála végzett. A győztes alkotás végül Mócz Rékáé lett, akinek a madárijesztő készítésénél fontos szempontot játszott az újrahasznosítás, így műanyagpalackokból készítette azt el. Az első három helyezett értékes ajándékutalványokat kapott egy balassagyarmati cukrászdába. 

A napot a jelenlévők Madárijesztő Szépségfesztiválról régi fényképek megtekintésével zárták a művelődési házban. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában