Potenciál

2023.05.18. 16:38

Észak-Macedónia gazdasági lehetőségeiről tájékozódtak a nógrádi vállalkozók

Első kézből hallhattak szűkebb hazánk vállalkozói és cégvezetői Észak-Macedónia üzleti és befektetési lehetőségeiről. A rendezvény egyik szervezője a Fort-Bau Zrt. salgótarjáni telephelyén biztosította a helyszínt.

Gulyás Edina

Ilija Psaltirov nagykövet virtuálisan vezette körbe a résztvevőket Észak-Macedónián

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

Az Észak-Macedón Köztársaság Budapesti Nagykövetsége a Fort-Bau Zrt.-vel közösen szervezett programot annak érdekében, hogy a Nógrád megyei cégek és vállalkozások vezetői megismerhessék Észak-Macedónia üzleti és befektetési lehetőségeit. 

– Egy évvel ezelőtt látogattam el Észak-Macedóniába. Az országban járva magával ragadott annak kultúrája és a táj szépsége is. Emellett vállalkozó szellemű emberként rendkívüli potenciált látok a térség gazdasági fejlődésében, és az ott élő emberekben – fogalmazott köszöntőjében Kovács József, a házigazda cég ügyvezető igazgatója. – Az ott töltött idő alatt befektetési lehetőségekről, a gazdasági helyzetről és a munkareőpiacról is tájékozódtam. 

Mint mondta: Észak-Macedónia földrajzi elhelyezkedése és adottságai kedvező környezetet teremtenek számos iparág számára. Ezek a lehetőségek régiónkban nem igazán ismertek, ezért teremtettek alkalmat arra, hogy a szűkebb hazánkban jelentős tevékenységet folytató vállalkozók jobban megismerhessék az országot, és annak befektetési potenciálját. 

– Ma az Észak-Macedón Köztársaság és Magyarország ugyan nem rendelkezik közös határokkal, de az évszázadok során ezen területek népei hasonló kulturális hagyományokat tudhattak magukénak és hasonló történelmi választások elé néztek – hangsúlyozta Nenad Mladenovic, az Észak-Macedón Köztársaság Budapesti Nagykövetségének képviselője. – A két ország harminc évvel ezelőtt vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatokat, és továbbra is elkötelezett nem csak a politikai, hanem a gazdasági együttműködés mellett is.

A délelőtt folyamán Ilija Psaltirov nagykövet, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és a Cseh Köztársaság gazdasági tanácsosa virtuálisan vezette körbe a résztvevőket az országon, megmutatva annak természeti értékeit, épített örökségét és hagyományait. Végül Észak-Macedónia üzleti és befektetési lehetőségeit ismertette. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában