Elismerés

2023.04.11. 06:50

Országos elismerésben részesültek a drégelypalánki polgárőrök

A 32 éve működő Drégelypalánki Önvédelmi és Polgárőr Egyesület érdemelte ki idén az Év Polgárőr Egyesülete kitüntetést szűkebb hazánkban. A díjat a közelmúltban vehette át Pivarcsi Zsolt, az egyesület elnöke.

L.J.

A díjat a közelmúltban vehette át Pivarcsi Zsolt, az egyesület elnöke.

Forrás: Beküldött fotó

A drégelypalánki önvédelmi csoport 1991-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a települést biztonságosabbá tegyék. Bár a község sosem végzett a bűnügyi statisztika élén, azonban a tagok a legapróbb bűncselekményeket is szerették volna megakadályozni vagy megelőzni. Az évek során számos változás történt az életükben, de a működés mindvégig folyamatos volt. Végül 2015-ben módosították az alapszabályzatot, így jött létre a jelenleg 43 tagból álló Drégelypalánki Önvédelmi és Polgárőr Egyesület.

Sokrétű feladatokat látnak el

– Az egyesületünk feladatai közé tartozik a bűnmegelőzés, a rendőrség munkájának a segítése, az önkormányzati rendezvények biztosítása, a folyamatos járőrözés, a kül- és belterület biztonságossá tétele – mondta portálunknak Pivarcsi Zsolt, az egyesület elnöke. 

Hozzátette: az évek óta tartó munkásság meghozta az eredményét, ugyanis az idei évben Nógrád vármegyében az OPSZ az Év polgárőr egyesülete elismerést adományozta a drégelypalánkiak számára. A kitüntetést az OPSZ az 1848-49-es szabadságharc emlékére Vácon rendezett országos központi ünnepségen vehette át Pivarcsi Zsolt, dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkártól és dr. Túrós Andrástól, az OPSZ elnökétől. 

A drégelypalánkiak elismerése
A drégelypalánkiak elismerése
Forrás: Beküldött fotó

Országos szinten elismerik munkásságukat

– Korábban az egyesületünk fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából már átvehettünk egy emlékplakettet. Azonban az, hogy országos szinten is gondolnak ránk, megköszönik és elismerik a munkánkat, az rendkívül jóleső érzés. Ugyanakkor számunkra minden jó szó vagy köszönet felér egy kitüntetéssel – fogalmazott Pivarcsi Zsolt. Majd kitért a jövőbeli terveikre is. 

– Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a jelenleg fennálló több évtizedes kapcsolatokat megőrizzük és ápoljuk a helyi önkormányzattal, valamint az OPSZ mellett a Nógrád Vármegyei Polgárőr Szövetséggel is, hiszen tőlük kapjuk a legtöbb anyagi és eszköz támogatást, amellyel az általunk vállalt kötelezettségeket el tudjuk látni. Egyesületünk szándéka, hogy minél több fiatal csatlakozzon hozzánk, növekedjen a tagok létszáma, biztosítva ezzel az utánpótlást és a feladatok könnyebb ellátását – mondta Pivarcsi Zsolt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában