Egészség

2023.04.28. 12:30

Környezetvédelmi vetélkedőn népszerűsítik a húsmentes étkezést a salgótarjáni borbélyos diákok

A Magyar Természetvédők Szövetsége a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségével karöltve „SÉF the World!” címmel szervezett egy három fordulóból álló környezetvédelmi vetélkedőt 7–12. osztályos diákok, 3-4 fős csapatai számára, amelyhez a salgótarjáni Borbély iskola tanulói is csatlakoztak.

G. P.

Az esemény célja, hogy a diákok körében népszerűsítsék a fenntartható és egészséges étkezést, valamint a húsfogyasztás csökkentését. A Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium vezetőségének  és diákjainak egyaránt felkeltette az érdeklődését ez a megmozdulás, ezért úgy döntöttek, hogy néhány tanulóval belevágnak.

Fekete Zsoltné, az intézmény vezetője portálunknak elmondta: a verseny két játékos, elektronikus fordulóból, illetve egy személyes megjelenéssel zajló döntőből áll. Az iskola 10. a osztályából három háromfős csapat nevezett a felhívásra. Az első fordulóban a húsmentes étkezés előnyeivel, valamint a túlzott húsfogyasztás környezeti és társadalmi hatásaival kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk a megadott, illetve önállóan felkutatott források segítségével. 

A második körben a már megszerzett ismereteiket felhasználva gyakorlati jellegű feladatokat kaptak: plakátkészítést, receptírást és a húsmentes étkezés népszerűsítését. Utóbbit a csapatok különböző módon valósították, valósítják meg május 4-ig, csütörtökig. 

Az egyik csoport prezentációt tart majd az osztályoknak, a másik pedig kiállítást szervez. 

– Intézményvezetőként fontos feladatomnak tartom, hogy ráirányítsuk a gyerekek figyelmét a környezettudatosságra, továbbá segítsünk az egészséges életmód megismertetésében és kialakításában. Ezért sem volt kérdés, hogy iskolánkból is elindítsunk egy csapatot erre a jelentős kezdeményezésre – emelte ki Fekete Zsoltné.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában