Projekt

2023.03.23. 17:31

Új munkahelyeket is teremt Pásztó első ipari parkja

Elkészült Pásztó egyik legnagyobb, hiánypótló beruházása: ipari területet hoztak létre, de új utat is építettek. A projekt hozzájárul a település fejlődéséhez, de új munkahelyeket is teremt. Az ünnepélyes átadót csütörtök délután tartották.

Nagy Orsolya

Az ünnepélyes átadót csütörtök délután tartották

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A fejlesztés igen fontos, hiszen Pásztón nem volt eddig ipari terület. Ez a mostani beruházás jelenti a vállalkozói környezet, és az üzleti infrastruktúra fejlesztésének lehetőségét a város számára. Hosszú távon pedig a település fejlődésének szolgál biztosítékául. A beruházás során mintegy nyolc és fél hektáron új szennyvíz- és csapadékcsatorna, gázelosztó vezeték, közvilágítás és hírközlési hálózat épült, valamint kiváltottak egy középfeszültségű elektromos légvezeték hálózatot is. Ezen túlmenően az ipari terület megközelítését könnyítő új, aszfaltozott utak is épültek.

Több akadályba ütközött a beruházás

Farkas Attila, a város polgármestere beszédében felidézte, hogy a támogatást még 2016-ban nyerte el az önkormányzat, aztán 2018-ban az időközi választást követően kiderült, hogy a projekt veszélyben van, ugyanis azt még akkor decemberben át kellett volna adni. Sikerült megmenteni a beruházást és elkezdődhetett a megvalósítás, de több akadályba is ütköztek az elmúlt évek során, amelyeket meg kellett oldani.

– Hosszú idő telt el az átadásig, de sikerült és már van új befektető is a területen. Bízom benne, hogy a jövőben népes vállalkozói család alakul majd ki – fogalmazott a polgármester.

Fontosak a munkahelyek

Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke kiemelte: a cél, hogy aki Nógrádba született, vagy ide jött lakni, tudjon boldogulni és ne kelljen máshová menni. Hozzátette: ezért meg kell tenni mindent, így élhető településeket és környezetet kell teremteni, de a szülőföld szeretete is elengedhetetlen, valamint munkahelyi lehetőséget kell biztosítani a köz szektornak. Fontos ugyanis, hogy az itt élőknek legyen munkájuk.

Pásztó folyamatosan fejlődik 

Becsó Zsolt, Kelet-Nógrád országgyűlési képviselője kifejtette, hogy nem csak ipari területet hoztak létre, de ezzel együtt új út is készült, valamint kerékpárutat is kialakítottak ugyanitt. Mindez egy konstrukción belül valósult meg. Mint mondta, ha valaki végignéz a városon és nyitott szemmel jár, akkor láthatja a pozitív változást. Pásztó ugyanis fejlődik, ismételten a reneszánszát éli. A képviselő bízik abban, hogy ez a jövőben is így marad majd és nem áll meg a fejlődés. Becsó Zsolt hangsúlyozta, megérdemli a város a figyelmet és a támogatást, de szűkebb hazánk minden települése is, hiszen mindannyiunk közös érdeke, hogy Kelet-Nógrád fejlődjön.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában