Emlékév

2023.03.19. 16:40

Túrát tettek Salgótarján környékén Petőfi Sándor felvidéki útjára emlékezve (fotók)

A Petőfi Emlékévhez kapcsolódva idén is megrendezték a Petőfi Sándor emléktúrát vasárnap a somoskői Balassi pihenőtől startolva. A vállalkozó szellemű fiatalok és idősek körülbelül 14 kilométeren át tisztelegtek az egykori költő emléke előtt.

Gubányi Patrik

Petőfi Sándor 1845-ös látogatásra emlékezve és születésének kétszázadik évfordulója tiszteletére rendezték meg a túrát

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hegedűs Márk

Hagyományteremtő szándékkal, a Petőfi Emlékévhez kapcsolódva vasárnap rendezte meg a Polgári Salgótarjánért Alapítvány a Petőfi emléktúrát, amelynek ugyan van előzménye, de a költő születésének 200. évfordulója apropóján válhatott igazán aktuálissá és ünnepivé. A vállalkozó szellemű fiatalok és idősek körülbelül 14 kilométeren keresztül rótták le tiszteletüket a költő előtt.

A Somoskői vár alatt Turcsány László önkormányzati képviselő, aki egyben az esemény szervezője volt, beszédében örömmel köszöntötte a túrázó közönséget, majd a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolájának diákjai a névadó emlékének adózva ünnepi műsorral kedveskedtek az indulásra kész gyaloglóknak.

Turcsány László elmondta: – Sándor Ottó lelkes lokálpatrióta keresett meg korábban azzal az ötlettel, hogy tűzzük napirendre a Petőfi-túrát. Ezt nagyon jó felvetésnek tartottam, így a lehető leghamarabb el is kezdtük ennek szervezését. E megmozdulás idén válhatott igazán hagyományteremtővé, mivel a Petőfi Emlékév kapcsán talán most a legaktuálisabb és a legünnepélyesebb. A túrával a kultúra, az egészség és a nemzeti együttérzés kerülhetett fel a lokálpatriotizmis palettájára. Hozzátette: a helyi egyesületek támogatása sokat jelentett számukra, hiszen aludttejjel, fehér kenyérrel kínálták a résztvevőket és műsorokat biztosítottak nekik.

Petőfi Sándor emléktúra
Turcsány László (jobbra) köszöntötte az emléktúra résztvevőit, majd kis műsor is volt
Fotós: Hegedűs Márk / Forrás: Nool.hu

A túra Eresztvénybe vezetett, majd a Salgó Hotelnél megkoszorúzták a Petőfi domborművet, érintették a Dornyay turistaházat, onnan Salgóbányára érkeztek. Ezek után pedig a Medves-fennsík felé vették az irányt, amelyen áthaladva visszaérkeztek az indulási helyszínre.

Becsó Zsolt, Kelet-Nógrád országgyűlési képviselője az indulást követően elmondta: – Reményeink szerint hagyományt teremtve látogatjuk meg azokat a helyszíneket, amelyet a költő 1845-ben felkeresett. Az egyik oldalról ez egy főhajtás Petőfi előtt, a másik oldalról pedig egy egészséges kikapcsolódás. Salgótarjánban sokan vannak, akik hódolnak a természetjárásnak, ilyenkor egyfajta közösségépítés is a rendezvény, és remélhetőleg az elkövetkezendő években is az lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában