Jegyzet

2023.03.21. 10:43

Rázós helyzet

A váratlan helyzetekkel kapcsolatban Gubányi Patrik fejtette ki gondolatait.

Gubányi Patrik

Forrás: Shutterstock | Illusztráció

Szeretek késő estig filmeket nézni. Egyszerűen kikapcsolja az agyamat, így egy kicsit kikerülök a megszokott mókuskerékből. Minap sem volt ez másképp, a nap végén ágynak dőltem és bekapcsoltam a kedvenc sorozatomat, amiből – nagy sajnálatomra – már csak pár rész maradt hátra. Teltek az órák, szinte már alfában voltam. Ennek ellenére úgy éreztem, kötelességem befejezni az évadzárót.

Aztán gondolta az univerzum, hogy kicsit éberré tesz. Egy pohár vizet töltöttem ki magamnak a sötét szobában, kortyoltam párat, majd rátettem a szekrényre. Siettem, hogy minél hamarabb folytathassam a sztorit, ez hiba volt: a pohár leesett. A „balesetet” azonban nem vettem észre, így az elosztó a folyadéktól hamar elkezdett füstölni és szikrázni. Ez idő alatt én teljesen nyugodtan szórakoztam, pedig valóban baj volt. 

Amikor ráeszméltem, mi történik körülöttem, rögtön felpattantam és kétségbeesetten gondolkoztam, hogy mitévő legyek. Annyira nagy volt a homály, hogy felelőtlenül megfogtam a dugót és kihúztam a konnektorból. Úgy voltam vele, muszáj kockáztatni. Szerencsére nem lett semmi bajom, de utólag rájöttem, az ilyen esetek tragédiával is végződhetnek. Az efféle helyzetben érdemes higgadtnak maradni és észszerűen átgondolni a következő lépést. Elhihetik, hogy ilyen nem várt izgalmak után már egyáltalán nem volt gondom az ébrenléttel, egész éjjel az járt a fejemben: örülhetek, hogy nem történt nagyobb baj... 
 

 

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában